Nem lehetett eldönteni, Vona kinek akart megfelelni

 

A kampány utolsó időszakában már nem lehetett eldönteni, hogy a baloldalnak vagy éppen a muszlim közösségnek akart-e jobban megfelelni Vona Gábor – erről is beszélt a Jobbikból kilépett volt alelnök egy tévéinterjúban. Toroczkai László szerint a távozása előtt az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a Jobbik vezetésében a Momentummal és az LMP-vel való szövetségkötés is felmerült.

Szalonnasütés vagy pártalapítás – így indult a Mi Hazánk Mozgalom júniusban Toroczkai László szerint. Az ásotthalmi polgármester az ATV-ben arról beszélt, Dúró Dórával és Novák Előddel maguk is meglepődtek azon, végül milyen sokan csatlakoztak hozzájuk.

Dúró Dóra szerint ez még csak a kezdet. Az immár a Mi Hazánk színeiben politizáló országgyűlési képviselő kedden arról beszélt: nyár végéig a kilépések kapcsán újabb meglepetések várnak a Jobbik vezetőségére.

A Jobbikban Toroczkai László kizárása óta tart a kilépési hullám. Az ásotthalmi polgármester vezette Mi Hazánk Mozgalom ügyvezető elnökségében szinte kivétel nélkül volt jobbikosok vannak. A legtöbben azért léptek ki a Jobbikból, mert nem tudták vállalni a párt néppártosodását és Vona Gábor szerintük elvtelen politikai manővereit.

Szerdán az ATV-ben Toroczkai László arról beszélt: a kampány utolsó időszakában Vona Gáborról már nem lehetett eldönteni, hogy a baloldalnak vagy éppen a muszlim közösségnek akar-e jobban megfelelni. Mint mondta: az utolsó csepp sokuk számára az LMP-vel és a Momentummal való szövetségkötés ötlete volt.

A paktumról a Jobbik azóta sem tett le: az elmúlt napokban több hírportál is arról írt, hogy szeptemberre létrejöhet egy LMP–Momentum–Jobbik együttműködés a jövő évi önkormányzati választásra.

Úgy tűnik erre például az LMP is nyitott: erről a párt szóvivője legutóbb kedden beszélt. Keresztes László Lóránt, az LMP új társelnöke a tisztújításon úgy fogalmazott: a párt megújításának egyik fő célja az lesz, hogy a 21. századi pártokkal, ezek közül is elsősorban a Jobbikkal együttműködjenek.