Válaszok helyett kisétált a sajtótájékoztatóról a jobbikos Staudt

 

Továbbra sem tudni, hol az a pénz, amelyet a Jobbik az Állami Számvevőszék bírságára gyűjtött szimpatizánsaitól, csakhogy – mint ahogy az nemrég kiderült – végül a kampányra költötték. Ráadásul a több mint 100 millió forintos összegnek a hivatalos kampánybeszámolójukban sincs nyoma. Közben eddig már 10 ember követelte vissza a pénzét. A Jobbik országgyűlési képviselője ma válaszok helyett kisétált a sajtótájékoztatóról – közölte az M1 Híradója.

„Saját fizetésük tíz százalékáról lemondanak, hogy tovább működhessen a Jobbik” – erről beszélt a párt országgyűlési képviselője pénteken. Staudt Gábor hozzátette, ehhez nem kellett anyagi probléma, hogy megtegyék. Arra az újságírói kérdésre ugyanakkor, hogy hogyan rendezik a több százmillió forintos tartozásukat, a politikus érdemben már nem válaszolt.

Mint ismert, az Állami Számvevőszék tavaly ősszel büntette meg a pártot, mert jóval áron alul kötöttek szerződést Simicska Lajos hirdetőcégeivel, ami tiltott párfinanszírozásnak minősül. Emiatt elestek az állami támogatástól is. A több mint 660 milliós kiesést adománygyűjtéssel próbálták pótolni, az összegyűlt pénzt azonban elköltötték a kampányra. Később kiderült, hogy a Magyar Postának is tartoznak 60 millió forinttal.

Nemrégiben a párt frakcióvezetője ismerte el, hogy az ÁSZ-bírságra kapott több mint 100 millió forint adományt a párt megmentése helyett a kampányra költötték. Azzal pedig egy újabb botrány robbant ki a párt pénzügyei körül, hogy úgy tűnik, ezzel a költséggel nem tud elszámolni a párt.

A 100 millió forintos összeg ugyanis a párt júniusban megjelent kampánybeszámolójában nem lett feltüntetve. A dokumentumban a kampányra költött több mint 100 milliónak nyoma sincs, csupán csak egy 20 milliós összeg van feltüntetve.

Közben akadtak olyan adományozók is, akik visszakérték a pénzüket. A Jobbik sajtóosztálya annyit közölt, tudomásuk szerint 10 ember igényelte vissza az adományát. Arra viszont már nem válaszoltak, hogy mekkora összeget követelnek vissza a támogatók.

Pénteken a Jobbik országgyűlési képviselője sem válaszolt arra, hogy miből fizetik vissza ezeket az összegeket. Sneider Tamás, a párt elnöke egy korábbi interjúban azt mondta, alig több mint félmillió forint van a párt számláján, Staudt Gábor azonban az ezzel kapcsolatos kérdést nem hallgatta végig, és kivonult a teremből.