Meglepő összegek a Jobbik kampánybeszámolójában

 

További kérdések merültek fel a Jobbik pénzügyeivel kapcsolatban. A magyar közlönyben júniusban jelent meg a Jobbik kampánybeszámolója, és egyes vélemények szerint ez több soron nem stimmel vagy legalábbis ellentmondásokat lehet felfedezni a jobbikos politikusok nyilatkozatai és a hivatalos beszámolóban feltüntetett összegek között. A Jobbik szerint minden törvényesen történt – közölte az M1 Híradója.

„2018-ban, előtte pedig 2017 tavaszán is próbálkoztak, de még saját bankjuk sem adott nekik hitelt” – erről beszélt Sneider Tamás, a Jobbik elnöke két nappal ezelőtt. Vagyis szerinte a Jobbik az elmúlt egy évben semmilyen hitelt nem kapott. Ezzel szemben a Jobbik kampánybeszámolójában az áll, hogy több mint 84 millió forintos hitelhez jutottak a választási kampányban. A dokumentumot Sneider Tamás írta alá.

A dokumentumban viszont nem szerepel egy 100 millió forintos összeg.  Ez az a pénz, amit a Jobbik arra kapott a szimpatizánsoktól, hogy be tudja fizetni az ÁSZ bírságot, csakhogy – mint ahogy az nemrég kiderült – ezt is a kampányra költötték. A 100 milliónak nincs nyoma, helyette csak egy 20 milliós összeg van feltüntetve.

Az M1 Híradó költségvetési beszámolóval kapcsolatos kérdéseit szerdán több Jobbikos politikusnak is feltették, csütörtökön pedig a párt sajtóosztályának is elküldték. A párt egyik országgyűlési képviselője például azt mondta, azért csak 20 millió szerepel az elszámolásban, mert ezt az összeget valóban a kampányra adták a szimpatizánsok.

A párt alelnöke szerint a beszámoló a kampányidőszak bevételeit részletezi, a kiadásokat nem. Ekkor viszont csak 20 millió forint gyűlt össze. A sajtóosztály a hitelről pedig azt mondta, az egy úgynevezett szállítói hitel, amit a Magyar Postától kaptak. Ezt azóta is törlesztik.

A Jobbik  lassan már egy éve magyarázkodik zavaros pénzügyei miatt – hangzott el az M1 Híradójában.. Az Állami Számvevőszék tavaly ősszel büntette meg a pártot, mert jóval áron alul kötöttek szerződést Simicska Lajos hirdetőcégeivel, ami tiltott párfinanszírozásnak minősül. Emiatt elestek az állami támogatástól is. A több mint 660 milliós kiesést adománygyűjtéssel próbálták pótolni, az összegyűlt pénzt azonban elköltötték a kampányra. Később kiderült, hogy a postának is tartoznak 60 millió forinttal.

Sajtóhírek szerint a Jobbiknak tartozása van a korábban Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetőcégek felé is, mert a párt állítólag úgy kötött szerződést, hogy csak a kampány után kelljen kifizetniük a plakátokat. Szerdán a párt sajtóosztálya azonban már cáfolta a szóvivőt. Kepli Lajos, a párt országgyűlési képviselője szerint is minden rendben van, és a párt minden költésével el tud számolni. Bár közvetlenül ezután azt is hozzátette, hogy ő nem ismeri saját pártja anyagi helyzetét.