Jövő héten fogadja el a parlament a 2019-es költségvetést

 

Az Országgyűlés jövő pénteken dönt a 2019-es költségvetésről, a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatokról, valamint elfogadja az életvitelszerű közterületi tartózkodással összefüggő szabálysértési törvénymódosítást.

A parlamenti honlapra csütörtökön felkerült napirendi javaslat szerint az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére jövő héten hétfőn, kedden és pénteken ülésezik. A kabinet 29 törvény tárgyalását kérte a rendkívüli ülésen.

Változó választási törvények

Hétfőn döntenek a képviselők a jövő évi büdzsé összegző módosító javaslatáról, ennek keretében a költségvetés főösszegeiről is. Ekkor lesznek az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések, majd hat előterjesztés összegző módosító javaslatának vitáját folytatják le a képviselők.

Kedden a napirend előtti felszólalások után határozathozatalok lesznek, számos nemzetközi egyezmény kihirdetése mellett elfogadják a 2019-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatot. Ekkor lesz döntés a többi között a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény módosításáról, illetve az egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról is, amelynek értelmében a jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek, hanem a párt listás és egyéni képviselőjelöltjeinek is felelősséget kell vállalniuk a kampánytámogatás visszafizetéséért.

Pénteken szavaznak a büdzséről

A határozathozatalokat követően a parlament 11 olyan törvényjavaslat összegző módosító indítványát vitatja meg, amelyekről pénteken lesz zárószavazás.

Pénteken a 2019-es központi költségvetés mellett arról az előterjesztésről is döntenek, amellyel a Miniszterelnökséghez kerülnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogai. Szavaznak az adótörvényekről, a szociális hozzájárulási adóról. Az Országgyűlés pénteki döntésével egy teljesen új jogszabály válthatja fel az 1989-es gyülekezési törvényt. A magánélet védelméről szóló jogszabály pedig az alaptörvény hetedik módosításához kapcsolódik, amely fokozottabban védi a magán-, a családi életet és megerősíti az otthon védelmét.

Határoznak a sportrendezvények közvetítési jogaival összefüggő sporttörvény-módosításról. Elfogadják a szabálysértési törvény módosítását, amely közérdekű munkával büntetné az életvitelszerű közterületi tartózkodást.