Lemondott Ács momentumos polgármestere

 

Lemondott tisztségéről a Komárom-Esztergom megyei Ács polgármestere, aki a Momentum Mozgalom színeiben indult az áprilisi országgyűlési választásokon. Lakatos Béla döntéséről maga számolt be kedden az MTI-nek.

Mint az a nemzeti hírügynökségnek elmondta: munkaviszonya hivatalosan egy hónap múlva szűnik meg. Hozzátette, a városvezetéssel kapcsolatos teendőket a továbbiakban az alpolgármester és a testület látja el.

Lakatos Béla - Momentum, Ács polgármestere

Lakatos Béla – Momentum, Ács polgármestere

Májusban felkerült a világhálóra egy hangfelvétel, amelyen a polgármester durva hangon beszél egy iskolai értekezleten. Ezt követően helyi lakosok egy csoportja aláírásokat gyűjtött, hogy a testület határolódjon el a városvezetőtől.

Lakatos Béla, aki korábban nyolc évig iskolaigazgatóként dolgozott, az országgyűlési képviselő-választások után egyszer már bejelentette lemondását, mert a Momentum színeiben induló jelöltként a városban csak a harmadik helyet szerezte meg, és úgy gondolta, hogy az ácsiak nem értékelték a településért végzett 16 éves munkáját. Néhány nap múlva azonban megváltoztatta döntését.