MSZP: 2020 után is maradjon 5 százalék az új lakások áfája

 

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy 2020 után is 5 százalék legyen az új lakások áfája – közölte az ellenzéki párt alelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Szanyi Tibor elmondta azt is, világosabb szabályokat kell tartalmaznia az Európai Unió készülő szerzői jogi szabályozásának.

A politikus arra reagált, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter a múlt héten közölte, nem hosszabbodik meg a lakásépítés 2019-ig tartó áfakedvezménye, mivel az intézkedés átmeneti időszakra szólt, és a kormány nem is tett felelőtlen ígéreteket ennek ellenkezőjére.

Szanyi Tibor szerint a magyar emberek érdeke, hogy 2020 után is 5 százalék maradjon az új lakások áfája és ne emeljék meg 27 százalékra. Ezzel ne szórakozzon a kormány, mert hasonló jelenséggel fogja szembetalálni magát, mint a netadó tervezett megemelésekor – tette hozzá. Az európai parlamenti (EP-) képviselő kitért arra, hogy ő az egyik főeladója az unió 2020. január 1-jén életbe lépő új áfaszabályozásának.

Hozzátette: az új áfarendszerben – kevés kivételtől eltekintve – minden kormány olyan áfát vethet ki a termékekre, amilyet akar. Közölte, az EP azt kéri, hogy a tagállamok az egészségügy, a környezetvédelem és a szociális területen a lehető legalacsonyabb áfamértéket állapítsák meg.

Szanyi Tibor azt mondta, érti, de vitatja a kormány azon érvelését, hogy azért nem hosszabbítja meg az 5 százalékos lakásáfát, mert Budapesten az új lakások 10 százalékát külföldiek veszik meg. Ez országos mértékben 3 százalékot jelent – mondta –, azaz 3 százalék külföldi miatt 97 százalék magyart sújtana az intézkedés.