DK: Nyitott vagy bezárkózó unió között kell választaniuk jövőre az európaiaknak

 

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Merkel-Orbán-találkozó is arra világított rá, hogy a 2019-es Európai Parlamenti választáson a szavazóknak egy humánus, a liberális demokráciára épülő nyitott unió vagy egy kerítésekkel és falakkal körülvett, bezárkózó, autoriter jövő között kell választaniuk.

Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke, EP-képviselője szombaton közölte, hogy a magyar miniszterelnök láthatóan elkötelezte magát a szélsőjobboldali kormányok mellett, amivel tönkreteszi az európai mérsékelt jobboldali politikát.

A DK alelnöke szerint Orbán Viktor nem akarja érteni, hogy a „restriktív bevándorláspolitika” nem oldja a problémákat, a határok lezárása ugyanis csak az embercsempészek aktivitását növeli.

Niedermüller Péter szerint ennek hátterében az áll, hogy az autoriter politikusok nem tudják másként megtartani hatalmukat, mint félelem- és gyűlöletkeltéssel. A magyar kormány is ezért csinált politikai ügyet a bevándorlás kérdéséből, ami Magyarországnak egyébként nem központi problémája – tette hozzá.

Fidesz: Niedermüller példája mutatja, miért fontos az EP-választás

A nagyobbik kormánypárt a DK-s politikus nyilatkozatára reagált, aki arról beszélt: a Merkel-Orbán-találkozó is arra világított rá, hogy a 2019-es EP-választáson a szavazóknak egy humánus, a liberális demokráciára épülő nyitott unió vagy egy kerítésekkel és falakkal körülvett, bezárkózó, autoriter jövő között kell választaniuk.

A Fidesz közleményében azt írták: Niedermüller Pétert „Soros megbízható szövetségeseként tartják számon az EP-ben”, aki eddig minden bevándorláspárti brüsszeli döntést, állásfoglalást megszavazott, rendszeresen részt vesz a Magyarország elleni támadásokban, sőt – mint hozzátették – „aktívan előkészíti azokat”; támogatja a migránsok kötelező betelepítését és ezen a héten éppen a migrációt segítő Soros-szervezetek büntethetősége ellen írt alá nyilatkozatot.

A jövő évi EP-választáson az Európát védelmező, illetve azt bevándorlókontinssé tevő politika között kell választani – hangsúlyozták a közleményben.