Tovább csökkenhet a Jobbik támogatottsága

 

Megtörtént, amire régen számítani lehetett, kettészakadt a Jobbik. Az utóbbi napok kilépési hulláma, amelyben nem csak egyszerű párttagok, de önkormányzati képviselők, polgármesterek is részt vettek, előrevetítette a Jobbik teljes kettéhasadását. A párt szakad, de a világnézetünk marad – ezzel kezdte Novák Előd Ásotthalmon, ahol sokszázan jöttek össze, hogy ott legyenek egy új párt megalakulásánál, mert a párttá alakulást is bejelentette Toroczkai László, a mozgalom alapítója. A lépés politikai racionalitását azonban vannak, akik megkérdőjelezik. Például Gaudi Nagy Tamás egykori jobbikos képviselő szerint a hazafias mozgalomnak elsődlegesen önrendelkezése visszaszerzésére, cselekvő hazafiságra és nem egy újabb pártra van szüksége – derült ki az M1 Szemtől Szembe című műsorából.

Mióta Toroczkai László és Dúró Dóra a Jobbik kongresszusát követően jelezte, hogy azokat a jobbikosokat is szeretnék képviselni, akik őket támogatták, onnantól kezdve lehetett hallani pro és kontra érveket – jelentette ki Farkas Örs politikai elemző. Hozzátette, kérdés, hogy a szombati alkalom, amelyen Toroczkai bejelentette az új politikai formáció megalakulását, okoz-e újabb kilépési hullámot azoknak a még Jobbikban politizáló szereplőknek, akik eddig nem hittek ebben a kérdésben.

A Jobbik korábbi táborát a totális káosz jellemzi – jegyezte meg Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa. Elmondása szerint ugyanis vannak, akik Vona Gábor egykori pártelnök nézeteit sem vallják, de Toroczkai László új mozgalmát sem támogatják.

Tovább csökkenhet a Jobbik támogatottsága

Szerinte a Jobbik támogatottságának csökkenése tovább fog folytatódni, Toroczkai László és társai pedig egyre népszerűbbek lehetnek. Deák Dániel úgy véli, ha Toroczkai László és új pártja fel tud építeni egy olyan programot és politikát, amely vonzó lesz azok számára, akik a korábbi Jobbikot támogatták, akár egy második kilépési hullám is elindulhat a pártban.

Farkas Örs szerint ez az új mozgalom kénytelen lesz magát radikálisan megkülönböztetni a Jobbiktól és azt kell bebizonyítania, hogy létezik Magyarországon egy radikális erő. Kérdés azonban, hogy ez az új szerveződés egy egységesített néppárti jelleget ölt majd vagy egy szövetségesi rendszer alakul ki, ahol többféle irányzat fog strukturáltan együttműködni.

Taktikai alapú a politizálás a Jobbikban?

Sokan úgy vélik, hogy az elvi alapú politizálás megszűnt a Jobbikban és jelenleg egy taktikai alapú politizálás folyik a pártban. Deák Dániel szerint Toroczkaiék is napról napra hoznak napvilágra olyan információkat, amelyek a Jobbikra nézve negatívak. Hozzátette, vélhetően ezek miatt lehet, hogy hónapról hónapra 1-2 százalék ponttal csökken a Jobbik támogatottsága kutatások szerint.

A pártok finanszírozását leginkább az országgyűlési és önkormányzati munkán keresztül lehet megoldani – jegyezte meg Farkas Örs, hozzátéve, hogy Toroczkai pártjában jelenleg csak Dúró Dóra rendelkezik független képviselőként frakcióval a parlamentben. Kizárólag úgy tudnának forráshoz jutni, ha az önkormányzati és megyei jogú önkormányzati képviselők is csatlakoznának ehhez a szerveződéshez.

Deák Dániel szerint egy kétségbeesett közlemény volt a Jobbik részéről, hogy visszahívta mandátumából a kilépett országgyűlési és önkormányzati képviselőket. Szerinte a Jobbik ezzel azt ismerte el, hogy vannak még olyan politikusok a pártban, akik azon gondolkoznak, hogy kilépnek a pártból.