Az Országos Bírói Tanács tagjai nem értik, miért „támadja” őket Handó Tünde

 

Handó Tünde szerint az Országos Bírói Tanács tagjai a közigazgatási bíráskodás tervezett szervezeti önállósága miatt „külföldre szaladtak” és „elárulták hazájukat”.

Az Országos Bírói Tanács (OBT) értetlenül áll az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének az OBT tagjait érő folyamatos támadásai előtt – írta a tanács az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke  (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke
(MTI Fotó: Mohai Balázs)

Az OBT erre azt írta, mind az OBT, mind az Igazságügyi Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) írásban cáfolta már azt az „álhírt” hogy az OBT az európai szervezet beavatkozását kérte volna bizonyos kormányzati tervek miatt.

Az OBT, amely tagja az ENCJ-nek, látogatásra hívta meg a testület újonnan megválasztott elnökét. Az ENCJ közgyűlésén vagy a meghívással kapcsolatban a közigazgatási bíróságokat érintő tervek – „amelyeket Handó Tünde 2016 őszén még a sajtóban is erőteljesen kritizált” – szóba sem kerültek – emelték ki a közleményben.

Az OBT különösen aggályosnak és a demokratikus működéssel összeegyeztethetetlennek tartja, hogy az OBH elnöke „önkényes jogértelmezéssel illegitimnek nevezi az őt Alaptörvény alapján felügyelni hivatott közjogi testületet”, és erre hivatkozva nem szolgáltatja a testület felügyeleti jogkörének ellátásához szükséges adatokat, megtagadja az iratbetekintést – írták.

Az OBT a kérdésben kialakított álláspontját már közzétette, és az üléstervnek megfelelően megtartja üléseit – fűzték hozzá. Azt is írták, hogy az OBT tagokat megválasztásuk óta – „részben Handó Tünde, részben az általa kinevezett igazgatási vezetők részéről” – folyamatos támadások érik, amelyek lemondásokhoz is vezettek.

Az Országos Bírói Tanács (OBT) alakuló ülése  (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Az Országos Bírói Tanács (OBT) alakuló ülése
(MTI Fotó: Mohai Balázs)

Az OBT-tagok elleni fegyelmi kezdeményezések is valamennyi esetben az OBH elnökéhez köthetők, mindezek azonban csak eszközök arra, hogy a közbeszéd ne az OBT határozataiban tett megállapításokról szóljon – fogalmaztak. Hozzátették: az OBH elnöke az OBT által felügyeleti jogkörében megfogalmazott kritikákra érdemben eddig egyetlen alkalommal sem reagált.