Olcsóbbá tenné a DK a balatoni nyaralást

 

A Demokratikus Koalíció (DK) javaslatcsomagot dolgozott ki az olcsóbb és könnyebben elérhető balatoni nyaralásért - közölte csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a párt frakciószóvivője.

Gréczy Zsolt ismertette: javasolják, hogy hozzanak létre minden balatoni településen szabadstrandot, és azok fenntartását támogassa az állam. Kezdeményezik, hogy a nyári szezon ideje alatt 4 napos autópálya-matricát is lehessen vásárolni, a MÁV pedig sűrítse járatai számát, illetve tegye kedvezményessé a balatoni vonatjegyeket.

A képviselő kijelentette: elvárják, hogy a kormány kezdjen egyeztetést a javaslataikról, hogy azok már idén megvalósulhassanak.