Döntött a Fővárosi Közgyűlés a római-parti védmű nyomvonaláról

 

A római-parti védmű parti sávban létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonalát támogatta a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén. A képviselők felkérték a polgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat a kormánnyal a Lánchíd rekonstrukciójához szükséges, még hiányzó források biztosítása érdekében.

A testület húsz igen szavazattal, nyolc nem ellenében és egy tartózkodás mellett döntött arról, hogy az ügyben felkért szakmai grémium többségi javaslata alapján a Duna-parton létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonal továbbtervezését támogatja. A Dunával párhuzamos védműszakasz megvalósításáról a Fővárosi Közgyűlés a továbbtervezést kővetően, valamint a kisajátításhoz kapcsolódó kártalanítás költségeinek ismeretében dönt.

A közgyűlés – a Csillaghegyi-öblözetben élők árvízi biztonsága érdekében – ismételten megerősítette elkötelezettségét a pünkösfürdői védmű hatályos jogszabályoknak megfelelő magasítása és az Aranyhegyi-patak árvízvédelmi művének fejlesztése mellett, valamint úgy döntött, hogy a környéken élők rekreációjának, szabadidős lehetőségeinek biztosítása érdekében a pünkösdfürdői védmű melletti területen új közparkot hoz létre.

A testület továbbá kötelezettséget vállalt arra, hogy az Aranyhegyi-pataknál megvalósítandó védműre 3 milliárd forintot, a pünkösdfürdőire 2,1 milliárdot, valamint az említett közpark megvalósítására 1,6 milliárdot biztosít fedezetként.

fővárosi közgyűlés - bús balázs

A napirendi vitában több ellenzéki képviselő a döntés elhalasztása mellett érvelt további vizsgálatokat kérve.

Horváth Csaba (MSZP) azt mondta, a benyújtott javaslat azt is bizonyítja, hogy a partélre tervezett fővédmű ötlete „megbukott”.

V. Naszályi Márta (Párbeszéd) arról beszélt, hogy a főpolgármester által felkért grémium mindössze két dologban értett egyet: egyrészt, hogy a partvonalon nem szabad gátat építeni, másrészt az előkészítő anyagok alkalmatlanok arra, hogy azok alapján döntést lehessen hozni. A szakemberek azt írták le, hogy tovább kell dolgozni ezeken a változatokon ahhoz, hogy valóban döntést lehessen hozni.

Gy. Németh Erzsébet (DK) szintén arról beszélt, az előterjesztés nem alkalmas arra, hogy arról döntést hozzanak, és a fővédműnek a Nánási út–Királyok útja nyomvonalon kellene megépülnie.

Gál József (LMP) kijelentette: pártja a Nánási út–Királyok útja nyomvonalat támogatja.

Bús Balázs (Fidesz–KDNP) III. kerületi polgármester elmondta, a kerítés menti nyomvonal elképzelése civil javaslatok alapján fogalmazódott meg. Hangsúlyozta: a védmű tervezése során az a fontos, hogy az biztosítsa az árvízvédelmet, próbálja megőrizni a part természetközeli állapotát, valamint a csónakházak és a sportlétesítmények védelmét is ellássa.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes rámutatott arra, hogy soha semmilyen szakmai grémium nem tanácsolta a Nánási út–Királyok útja nyomvonalat, a most tárgyalt kisebbségi szakmai javaslatban is kettős védelmet javasoltak.

Tarlós István főpolgármester azt hangsúlyozta: semmi mást nem akarnak, mint megvédeni a csillaghegyi öblözetet, az ügyben nyolc szakvélemény készült, de olyan megoldás nem létezik, amellyel mindenki teljesen elégedett lesz.

Az ellenzéki képviselők által elmondottakra reagálva teljes tévedésnek nevezte Tarlós, hogy a partélen védművet akartak volna építeni. A Fővárosi Közgyűlés még 2009-ben döntött egy partélre tervezett védműről a Nánási út– Királyok útja jövőjéről való gondolkodás teljes mellőzésével – mondta. Tarlós István kitért arra is, hogy elméletben akár az is elképzelhető, hogy a parttal párhuzamos védművet nem kell megépíteni.

Döntés született a Lánchíd felújításáról

A Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a Lánchíd, a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér egyidejű felújítása érdekében kezdeményezzen tárgyalásokat a kormánnyal a hiányzó források biztosításáról.

A testület egyhangúlag döntött arról, hogy a Lánchíd, a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér felújítása egy ütemben történjen meg úgy, hogy a feladatot rövidebb idő alatt, valamint megfelelő ütemezéssel egyidejűleg kell kivitelezni, amennyiben a szükséges források rendelkezésre állnak.

A közgyűlés felkérte Tarlós Istvánt, hogy a rekonstrukcióhoz szükséges, még hiányzó forrás biztosítása érdekében tárgyalásokat kezdeményezzen és folytasson a kormánnyal, amelynek eredményéről legkésőbb a jövő évi költségvetési javaslatot tárgyaló közgyűlési ülésen adjon tájékoztatást.

A Tarlós István által jegyzett előterjesztésben emlékeztettek: pénzügyi okokból az a közgyűlési döntés született áprilisban, hogy első ütemként a Lánchíd és a villamos- és közúti aluljáró, második ütemként a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér felújítása történik meg.

Az első ütemhez szükséges mintegy 16,4 milliárd forint a  főváros idei költségvetésében rendelkezésre áll. A második ütemhez szükséges források a 2022-2024. évekre lettek számításba véve.

Mint az elfogadott javaslatban írták, a közgyűlés döntését követő időszakban a városvezetésben felmerült, hogy milyen feltételek rendelkezésre állása esetén lehetne a teljes feladatot rövidebb idő alatt, egy projekt keretében, valamint megfelelő ütemezéssel egyidejűleg végrehajtani.

A következő hónapok lehetőséget adnak arra, hogy „sorra vegyük azokat a feltételeket”, melyekkel biztosítani lehet az alagút és a tér felújításához szükséges források mielőbbi megteremtését.

„Alapozva arra, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít többek között a fővárosi közlekedést érintő fejlesztésekre, indokolt, hogy a már megkezdett egyeztetéseken tárgyaljunk a hiányzó forrás mielőbbi megteremtésének a lehetőségéről” – fogalmaztak, hozzátéve, hogy ez egyben kizárhatja „a közvélemény irreális kivitelezési időigényekkel történő felesleges riogatását”.

A szükséges anyagi fedezet rendelkezésre állása esetén az alagút és a tér rekonstrukciós munkálatai a jelenleg tervezettől korábban, szándékuk szerint 2019-től megkezdődhetnének, így a teljes felújítás körülbelül három év alatt megvalósítható. Feltételezve a kivitelezés 2019-2020-as kezdését, a befejezés 2021-2022-re várható.

Eredménytelen lett a koncessziós eljárás 

A Fővárosi Közgyűlés 24 igen szavazattal 4 tartózkodás mellett  eredménytelenné nyilvánította a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós eljárást.

A közgyűlés egyben felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy vizsgálja meg: a BKV milyen feltételekkel tudná a saját erőforrásaival vagy alvállalkozó bevonásával üzemeltetni a városnéző buszokat. A képviselők emellett kérték, hogy vizsgálják meg egy új koncessziós beszerzési eljárás BKV általi előkészítésének és lebonyolításának lehetőségét.

A javaslat elfogadása előtti vitában elsőként Tokody Marcell (Jobbik) nevezte elfogadhatatlannak, hogy az eredeti előterjesztésben a 15 év alatt 3 milliárd forinttal kevesebbet fizető ajánlattevő szerepel győztesként, majd később ugyanígy vélekedett Gál József (LMP), Szaniszló Sándor (MSZP) és Gy. Németh Erzsébet (DK) is, V. Naszály Márta (Párbeszéd) pedig egyebek mellett kezdeményezte, hogy elektromos járműveket üzemeltessenek a városnéző szolgáltatást végzők.

Az előterjesztők nevében Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes kijelentette, a közbeszerzési kft.-nek nem sikerült hitelt érdemlően megindokolnia, hogy miért a kevesebbet ajánló társaság nyerte a tendert. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a koncessziós eljárás helyességét jól mutatja, hogy még ez a kisebb összeg is a sokszorosa annak, mint amit a most városnéző buszokat üzemeltető cégek összesen fizetnek.

Támogatják a budapesti U21-es foci-Eb rendezését

A képviselők 24 igen szavazattal, 4 ellenzéki tartózkodás mellett hagyták jóvá az az eltőterjészést, hogy Budapest is az egyik rendező városa legyen a 2021-es U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságnak.

Tarlós István hangsúlyozta, a pályázattal és a rendezéssel nem keletkezik költségvállalási kötelezettsége a fővárosnak. Az indítvány szerint a főváros támogatásának feltétele, hogy a kiadásokat a kormány kormányhatározatban vagy az MLSZ nyilatkozatban vállalja.

Az MLSZ-nek augusztus végéig kell benyújtania pályázatát. A tervek szerint az egyik budapesti helyszín a Groupama Aréna lehet, a másik pedig az új kispesti vagy az újpesti stadion.