Orbán Viktor: Az európai parlamenti választás az értékek és a kultúrák küzdelme lesz

 

A jövő májusi európai parlamenti választás az értékek és a kultúrák küzdelme lesz, ahol nagyon sok mindent lehet veszíteni – erről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi, immár 17. kötcsei polgári pikniken.

A kötcsei polgári pikniket immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg. A Dobozy Kúria bejáratánál idén is elhelyeztek egy perselyt, amelyben ezúttal az üldözött keresztények ösztöndíjprogramjára gyűjtöttek adományokat a résztvevőktől. A pikniket ezúttal is a Balog Zoltán vezette Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezte. A korábbi miniszter érkezésekor azt mondta: szeretnék jól érezni magukat és azon gondolkodni, hogy az elkövetkező négy évben milyen lehetőségeik és feladataik vannak.

Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal is zárt körben beszélt a meghívottak előtt.

A kormányfő – sajtófőnöke, Havasi Bertalan tájékoztatása szerint – többek között azt mondta: a 2019-es európai parlamenti választás az értékek és a kultúrák küzdelme lesz, és itt nagyon sok mindent lehet veszíteni. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a Magyarország előtt álló lehetőségek óriásiak, de komoly veszélyek is leselkednek ránk. Ezek közül a migráció van az első helyen, de itt sikerrel álljuk a sarat.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője is beszámolt a kormányfő beszédéről. Elmondta: az is szóba került, hogy ma nyugaton a bevándorláspárti erők vannak az egyik oldalon, a bevándorlást ellenző és a keresztény kultúra elsőbbségét képviselő erők pedig a másikon. A tárcavezető hozzátette: Orbán Viktor a nemzetek Európáját támogatja.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az április nyolcadikai választás komoly erőt adott a kormánynak, hogy minden európai szintéren képviselje azt az álláspontot, hogy nem fogadjuk el a kötelező kvótát, és hogy a határok védelme elsőbbséget élvez a bevándorlással szemben.