Tovább vitáznak a baloldalon Bősz Anett kilépése miatt

 

Bősz Anett, a Liberálisok politikusa egy hete jelentette be, hogy kilép a Párbeszéd-frakcióból, mert nem tartották be a választások előtt kötött megállapodást. Ennek alapján akár több tízmillió forint is járhatott volna a Liberálisoknak, akik szerint nem a pénz volt a kilépés oka. Bősz Anett arról beszélt: volt egy második szerződés is, amiből már teljesen kihagyta őket az MSZP és a Párbeszéd.

Bősz Anett szerint szomorú, hogy az MSZP-ben nem is tudtak a Liberálisokkal kötött megállapodásról. A dokumentumban egyebek mellett az is szerepelt, hogy a Liberálisok megkapják a Párbeszédre eső költségvetési támogatás felét, számítások szerint mintegy 60 millió forintot. A szerződést Molnár Gyula pártelnök is aláírta, de erről nem tájékoztatta az MSZP vezető testületeit, emiatt már fegyelmi eljárás is indult ellene.

A Magyar Liberális Párt szerint becsapta őket a két másik párt, mert nem tartották be a megállapodást. Ezért lépett ki Bősz Anett a Párbeszéd parlamenti frakciójából.

Az ATV-ben Fodor Gábor pártelnök azt mondta: az együttműködés érdekében a Magyar Liberális Párt hozta a legtöbb áldozatot.

Néhány perccel később Hiller István volt a műsor vendége, aki cáfolta ezt, mondván, a liberálisok kérték, hogy csatlakozhassanak a MSZP-Párbeszéd választási szövetséghez.

Az MSZP választmányi elnöke felidézte, hogy a választások előtt felhívta őt a Liberálisok vezetője, és kérte, hogy felszólalhassanak a választmányi ülésen. Semmi esélyük sem lett volna még a listaállításra sem – fogalmazott a politikus.

Az MSZP és a Párbeszéd a választás után már egy az egyben kihagyta a szövetségből a liberálisokat – erről Bősz Anett beszélt az M1-en. Úgy fogalmazott: nem tehet úgy két párt egy hárompárti szövetségen belül, mintha kétpárti szövetség volna.

A szocialisták és Karácsony Gergelyék a Liberálisok nélkül állapodtak meg a parlamenti ciklust érintő együttműködésről. Az erről szóló dokumentumot az Origo.hu hozta nyilvánosságra. A szerződést április végén írták alá az MSZP és a Párbeszéd frakcióvezetői, vagyis Tóth Bertalan és Szabó Tímea. A szövegben az Origo szerint a Magyar Liberális Pártról említést sem tesznek. Így olyan ügyekbe sem lett volna beleszólásuk a szövetségben, mint a legfontosabb politikai célok meghatározása vagy a frakciópénzek felhasználása.