LMP: Kásler Miklós álljon ki az oktatás pluszforrásaiért

 

Az LMP parlamenti frakciója elvárja az emberi erőforrások miniszterétől, Kásler Miklóstól, hogy a jövő évi költségvetés tárgyalásakor érvényesítse az oktatás érdekét, amelynek szerintük mintegy 250 milliárd forintos pluszforrásra van szüksége.

Szabó Szabolcs, az LMP-frakció tagja szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg: az oktatásban két probléma van, a pénz és a párbeszéd hiánya. Szerinte a miniszternek azonnal párbeszédet kellene kezdeményeznie az érintett szakmai és társadalmi szervezetekkel, hogy azok véleménye már a jövő évi büdzsében is érvényesülhessen.

A pluszforrások a felsőoktatási, közoktatási és szakképzési bérek rendezésére kellenek, de növelni kell a tíz éve változatlan hallgatói juttatásokat is, akár a duplájára, és már a 2019-ben kezdődő felsőoktatási tanévtől biztosítani kellene az ingyenes első diplomát – sorolta.

Növelni kellene a digitális tananyag mennyiségét és minden gyermeknek, valamint pedagógusnak táblagépet kellene biztosítani – tette hozzá.

Közölte azt is: az LMP szívesen felkeresi Kásler Miklóst, hogy ismertessék vele, milyen problémákat látnak az oktatásban.