Fodor Csaba: „Összekukázott” frakciónak tűnik a Párbeszéd

 

Az ellenzéki pártok a DK-t leszámítva tartalmi kérdések helyett újból a belső konfliktusokra koncentrálnak – mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Unalmas, ami történik az ellenzék háza táján, és nem is túl meglepő, hiszen már a választási kampány előtt is lehetett sejteni, hogy az együttműködések csupán az egyéni túlélési stratégiák biztosítása érdekében jöttek létre azon szereplők között, akik nyerhető körzetekben vagy befutó listán voltak – hangsúlyozta Fodor Csaba. A politológus komolytalannak és színvonaltalannak tartja a helyzetet. „Az ellenzék teljes válságban szenved” – mutatott rá. Kiemelte, hogy ez a DK-n kívül minden pártra igaz, hiszen tartalmi kérdések helyett újból a belső konfliktusokra koncentrálnak.

Hiller István szocialista képviselő, az Országgyűlés alelnöke, valamint Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője és Bősz Anett (MTI-fotó: Kovács Tamás)

A Párbeszéd frakcióalakításának legújabb fejleményei kapcsán megjegyezte, hogy a függetlenként mandátumot szerző Mellár Tamás korábban maga jelölte ki azt az erkölcsi alapállást, hogy nem fog beülni egyik frakcióba sem. Most pedig éppen ez történik – tette hozzá Fodor. Az MSZP-vel közösen induló baloldali párt parlamenti jelenléte – az elemző megfogalmazása szerint – egy „összekukázott frakciónak” tűnik, hiszen a szükséges létszámhoz Burány Sándort az MSZP-től kapták, míg a Liberálisok képviselője, Bősz Anett helyett most Mellár Tamás ugrott be.

Vona emberei továbbra is vezető szerepben vannak a Jobbikban

Az elemző kitért a Jobbik sajátos helyzetére is. Úgy véli, hogy a folyamatok a pártszakadás irányába mutatnak. Felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy bár vannak tartalmi ellentétek a párt két tábora között, de elsősorban nem ideológiai jellegűek, hanem a személyes konfliktusok miatt nem tartható sokáig egy keretben ez a közösség. Emlékeztetett, Toroczkai elképzelhetőnek tartja a Jobbik mozgalmi szárnyának megerősítését, hiszen a párt tagjainak jelentős része csalódott, és Vona Gábor, az egykori pártelnök köre nem akarja átadni a vezetést. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a párt azon vidéki egyéni választókerületi jelöltjei, akik a legtöbbet kampányoltak nem kerültek előkelő helyre az országos listán, ahol jobbára csak Vona emberei szerepeltek. Ezért a vidéki tagság alapvető élménye, hogy az ő munkájuknak köszönhetően a korábbi pártelnökhöz köthető elit szerez pozíciókat – véli Fodor Csaba.

Súlyos gondok az MSZP-ben

Az MSZP nem számolt le a saját múltjával és a saját örökségével, jelentette ki a politológus. A pártelnöki posztra aspiráló személyek alapján valószínűtlennek látja, hogy bármilyen innováció következzen be a pártban. Egyikük sem vezető személyiség Fodor Csaba szerint, és jelenleg a párt identitás problémáit kell rendbe tenni, és a következő parlamenti választásig komoly dilemmák merülnek fel, de nem látszik senki a szocialisták közül, aki képes hiteles formációt létrehozni a közeljövőben.