Súlyos válságban van a Jobbik Toroczkai szerint

 

Súlyos és mély válságban van a Jobbik – erről beszélt a párt korábbi alelnöke. Toroczkai László szerint a párt vezető nélkül van, és még az is kérdéses, hogy az egy hete elnökké választott Sneider Tamásnak engedik-e, hogy egyedül irányítson. Közben sajtóhírek szerint a Jobbik ellenzéke már titokban arról egyeztet, hogy kilépjenek-e, és inkább új mozgalmat alakítsanak.

Az elmúlt két évben nem találja önmagát a Jobbik – erről beszélt Toroczkai László az ATV-ben. A párt korábbi elnökjelöltje szerint rossz tanácsadók befolyásolták a Jobbik vezetését, így elengedték azokat az ügyeket is, amelyek mellett korábban határozottan kiálltak.

„Egy nagyon súlyos és mély válságot él meg most a párt. A párt fej és vezető nélkül volt az utóbbi időben” – mondta.

A Jobbik tisztújító kongresszusa után tartott sajtótájékoztató a Dürer Rendezvényházban 2018. május 12-én. MTI Fotó: Mónus Márton

Toroczkai László szerint ez most is így van, ugyanis az is kérdéses, hogy az egy hete elnökké választott Sneider Tamásnak engedik-e, hogy egyedül vezesse a pártot. A volt alelnök arról is beszélt, hogy valójában Szabó Gábor pártigazgató irányítja a Jobbikot.

A Jobbikban azután éleződtek ki a belső harcok, hogy a párt választási szereplése elmaradt saját elvárásaitól, és Vona Gábor lemondott a pártelnökségről. A tisztújításkor pedig kiderült, hogy a küldöttek csak nagyon kis különbséggel választották elnökké Sneider Tamást.

Toroczkai László már akkor arról beszélt: elképzelhető, hogy távozik a Jobbikból. Később pedig nem zárta ki, hogy ha így dönt, akkor az akár pártszakadáshoz is vezethet. Azóta már az is felmerült, hogy egy külön mozgalmat alakítson a csalódott jobbikosokkal.

A volt alelnök az ATV-ben annyit árult el, hogy pénteken is egyeztetett a lehetséges forgatókönyvekről. A Magyar Idők azonban úgy értesült, hogy Toroczkai László vezetésével titokban találkozott a Jobbik ellenzéke egy erdei házban.

A lap szerint arról tárgyaltak, hogy kiszakadjanak-e a párból. Toroczkai László keddre ígérte, hogy bejelenti: szimpatizánsaival megmaradnak egy külön csoportosulásként a Jobbikon belül, vagy teljesen új mozgalmat szerveznek.