Toroczkai szerint az sem biztos, hogy a Jobbik tagja marad

 

Ahogy az várható volt, a szombati, rendkívül szoros eredménnyel zárult elnökválasztás után is folytatódik a küzdelem a Jobbikon belül. Novák Előd korábbi alelnök szerint azért nyerhetett a Vona Gábor-féle, néppárti vonalat erőltető tábor, mert a régi jobbikosok egy része már a kongresszuson sem lehetett ott.

Toroczkai László szerint nem voltak egyenlő feltételek az elnökválasztási kampányban, ezért is maradt végül alul Sneider Tamással szemben. Az ásotthalmi polgármester úgy véli: lejárató kampány indult ellene, egyelőre pedig az is kérdéses számára, hogy egyáltalán a Jobbik tagja marad-e. Akkor például biztosan otthagyja a Jobbikot, ha megtorlás indul azokkal szemben, akik őt támogatták és akik kritikusan szemlélik a néppártosodást.

Sajtóhírek szerint erre már korábban is volt példa. Arról például az M1 is beszámolt, hogy többek szerint azért oszlatták fel a Jobbik székesfehérvári szervezetét, mert Toroczkai Lászlót támogatták, és kritizálták a Vona Gábor-féle néppártosodást.

A Ripost most azt írta: az elmúlt hónapokban az alapszervezetek 11 százalékát szüntették meg. Olyanokat, amelyek – a székesfehérvárihoz hasonlóan – a nemzeti radikális irányt követték volna. A portál birtokába jutott információk szerint 42 helyi szervezetet számoltak fel, pontosan ennyivel, vagyis mindössze 42 szavazattal kapott kevesebbet Toroczkai László Sneider Tamásnál.

Novák Előd Facebook-bejegyzésében szintén az egymás után megszűnő alapszervezeteknek tudta be Toroczkai László vereségét. Azt írta: a Jobbik vezetősége a régi tagság helyére alkalmi szavazókat szerzett. A volt alelnök szerint ha a régi jobbikosok a kongresszuson ültek volna, akkor nem Sneider Tamás nyer.

Mindezek ellenére a megválasztott elnök határozottan kiállt amellett, hogy nem lesz pártszakadás, és állítása szerint – retorzióktól sem kell tartania senkinek. Sőt, Sneider Tamás szerint a Jobbikban mindenki egyetért a néppártosodással.

Ezt az egyetértés azonban nem tükröződött minden jobbikos arcán szombaton. Sok csalódott párttag például meg se várva a kongresszus végét, már azután távozott, hogy kiderült: nem Toroczkai László lett az elnök.