Szijjártó: Az osztrák kormány döntése tisztességtelen a magyarokkal szemben

 

Az osztrák kormány legutóbbi döntése a családi pótlékokról méltánytalan és tisztességtelen a magyar emberekkel szemben és ellentétes az uniós joggal – mondta az M1 Ma Reggel adásában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Súlyos viták Ausztriával

Az osztrák elnök azon kijelentésére, mely szerint Bécsnek Emmanuel Macron francia elnök és nem a V4-ek oldalára kell állnia, Szijjártó Péter úgy fogalmazott az M1 Ma reggel című műsorában: éles belpolitikai törésvonalak vannak Ausztriában, egy baloldali, bevándorláspárti elnökkel és egy bevándorlásellenes kormánnyal.

A miniszter úgy vélekedett: Alexander Van der Bellen egy migránsokkal elárasztott Ausztriát szeretne, erről – mint megjegyezte – „majd számoljon el az osztrák választóknak”.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az osztrák kormány legutóbbi döntése a családi pótlékokról méltánytalan és tisztességtelen a magyar emberekkel szemben.

Az osztrák koalíciós kormány arról határozott, hogy az Ausztriában dolgozó külföldieknek nyújtott családi pótlékát, annak az országnak az árszínvonalhoz igazítják, amelyben az Ausztriában dolgozó munkavállaló gyermeke él.

A döntéssel  kapcsolatban kiemelte: Magyarország kormánya minden esetben fellép az ellen, hogy a magyar emberekkel szemben bárki méltánytalan és tisztességtelen módon járjon el. Ez az európai értékkel, józan ésszel szembemegy, és semmilyen módon nem igazolható, hogy az osztrákok és magyarok eltérő támogatást kapjanak. Hangsúlyozta: “Ausztria fontos partnerünk. Számos kérdésben fontos szövetségesünk, de ebben az ügyben súlyos vitánk van”.

Az EU nem hozhat más döntést, mint azt, hogy ez az osztrák döntés  ellentétes az uniós szabályokkal.

Teljes mértékű önfeladásban vannak Brüsszelben

Egy évtizede jött létre a rabati folyamat 28 uniós tagország és 26 afrikai ország részvételével, azzal a céllal, hogyan lehet uniós forrásokat hatékonyan felhasználni Afrikában és a népesség kiáramlását megfékezni. Egy évtizeddel később pedig egy olyan politikai deklarációt fogadták el, amely  kimondja, hogy minden migráns jogilag ugyanabba a kategóriába tartozik, a migráció jó, ezért ösztönözni kell. Ezért nekünk, a magyar kormánynak kutya kötelességünk a bevándorlásellenes álláspontunkat képviselni – mondta a tárcavezető.

A miniszter – aki részt vett a szerdai migrációs konferencián – közölte, olyan politikai nyilatkozat fogadtak el az afrikai és európai országok képviselői, amely egy szélsőségesen bevándorláspárti nyilatkozat, és ahelyett, hogy a migrációs folyamat megállításával foglalkozna, a migráció további „inspirálására” helyezi a hangsúlyt, új migrációs csatornák kiépítését tűzi ki célul.

Az ENSZ-ben a globális migrációs kompakt vitában is  látszott, hogy az afrikaiak rá tudták erőltetni saját álláspontjukat a brüsszeli intézményekre. Szijjártó Péter úgy vélte, hogy az Európai Unió az afrikaiak álláspontját vette át, mely szerint a migráció a gazdasági növekedés motorja, a globális jólét alapja és szervezni, nem pedig megállítani kell a folyamatot. Ez pedig újabb migrációs hullámot válhat ki – fogalmazott.

Teljes mértékű önfeladásban vannak Brüsszelben – fogalmazott a külügyminszter.  Vörös vonalként értékelte Dimitris Avramopoulos görög uniós biztos álláspontját, mely szerint a migrációt azért is kell támogatni mert Európában csökken, míg Afrikában nő a népesség.

Vannak országok, mint Ausztrália és az Egyesült Államok amelyek a saját eszközeikkel léptek fel a migrációval szemben.