Az MSZP és a Párbeszéd fenntartja együttműködését

 

A választmányi ülést követően Hiller István, az MSZP választmányi elnöke azt nyilatkozta, hogy a testület 1989 óta a legfontosabb ülésén van túl, ahol alapvető változásról döntöttek. Molnár Gyula, az MSZP leköszönő elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a választmány megerősítette, hogy a Párbeszéddel való megállapodást tovább kell vinni, frakciószövetségként kell működni a jövőben.

Molnár Gyula szerint – „hallgatva az idők szavára” – meg kell próbálni a szövetséget fenntartani, valamint bővíteni is.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Hiller István választmányi elnök, Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Tóbiás József pártigazgató az MSZP választmányi ülésén
(MTI-fotó: Kovács Tamás)

A jelenlegi választási rendszerben egy olyan mozgalom, szövetség létrehozásával lehet legyőzni a kormánypártokat, amely képes „egyként szemben állni” a jelenlegi hatalommal – vélekedett az MSZP elnöke.

Hasonló gondolkodás mutatkozott a hétvégi civil tüntetésen is, ott „egy másik oldalról”, de ugyanahhoz a megoldáshoz próbálnak megérkezni – tette hozzá.

A Párbeszéd három politikusához (Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Tordai Bence) csatlakozik az MSZP–Párbeszéd közös listájáról a parlamentbe jutott Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője, valamint a szocialista Burány Sándor, aki továbbra is az MSZP tagja marad.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke korábban kijelentette, szeretnék fenntartani az MSZP és a Párbeszéd együttműködését, két frakcióban, de egy szövetségben.