Lomnici: A magyar társadalom nem volt vevő a Soros-szervezetek politikai termékére

 

Lomnici Zoltán szerint az érintett csoportosulás nem érti a magyar közgondolkodást, a magyar szellemet, nem látja azokat az összefüggéseket, amelyek az anyaországi és a külhoni magyarok között vannak.

34 éves tevékenység után zárja be budapesti irodáját soros György alapítványa, a Nyílt Társadalom, amely bejelentette, hogy Bécsbe költözik. A szervezet ugyanakkor hivatalosan nem indokolta meg döntését.

Lomnici Zoltán az M1 reggeli műsorában úgy fogalmazott, az alapítvány legutóbbi négy éves tevékenysége meglehetősen millitánsnak, hangosnak értékelhető. Az alkotmányjogász szerint, vélhetően van összefüggés az április 8-ai választás eredménye, illetve az iroda elköltözése között.

Úgy vélte, határozottan kiderült, hogy a Soros szervezetek egyfajta politikai terméket kínálnak, amelyre a magyar emberek többsége nem vevő. A szervezet által leírt célokkal a többségi társadalom egyetért, de tulajdonképpen kiderült, hogy a Soros szervezetek egyfajta szponzorációs tevékenységet folyatnak, amely mögött egyértelmű a politikai szándék. E nemes célokat használták fel politikai, gazdasági célok elfedésére, árnyékot vetve ezekre – tette hozzá.

E célok pedig, mint például a bevándorlás segítése, szervezése ellentétes a többségi Magyarország akaratával, ezért feloldhatatlan ellentét alakult ki a magyarok és a soros szervezetek között – fogalmazott Lomnici Zoltán.