A Fidesz és a KDNP a szigorú határvédelem képviseletére kéri a kormányt

 

A pártok arra a kérik a kormányt, hogy a két bangladesi gazdasági migráns szerdai strasbourgi tárgyalásán is határozottan képviselje a szigorú határvédelmet – mondta szerdán a közmédiának Puskás Imre, a Fidesz szóvivője, aki emlékeztetett: szerdán folytatódik a strasbourgi bíróság nagy kamarája előtt a két bangladesi gazdasági migráns ügye, amelyben a migránsokat a Magyar Helsinki Bizottság képviseli.

A szóvivő kiemelte: a Soros által finanszírozott Magyar Helsinki Bizottság azért perelte be Magyarországot a tranzitzóna miatt, mert gyengíteni akarja a határvédelmet, és rá akarja kényszeríteni az országot a migránsok befogadására. Ezt Soros György érdekében teszik – rögzítette a kormánypárti politikus. Puskás Imre hozzátette: tavaly márciusban a strasbourgi bíróság Magyarországot elmarasztalta a két bangladesi ügyében arra való hivatkozással, hogy őket fogva tartották a tranzitzónában, és ezért több milliós kártérítésre kötelezték Magyarországot; a helsinki bizottság számára szintén több milliós perköltséget ítéltek meg.

Puskás Imre, a Fidesz szóvivője, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára (MTI Fotó: Komka Péter)

Puskás Imre, a Fidesz szóvivője, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára (MTI Fotó: Komka Péter)

A fideszes politikus szerint elképesztő, hogy azért, mert Magyarország betartja az Európai Unió törvényeit, azért mert megvédi a schengeni határokat és betartja a migrációval, illetve menekültüggyel összefüggő törvényeket, el akarják marasztalni. Ezért a magyar kormány fellebbezett a bíróságnál – jelezte Puskás Imre, hozzátéve: egyértelmű, hogy a magyar törvények továbbra is tiltják és kizárják azt, hogy illegális migránsok lépjenek Magyarország területére. Ez a jövőben is így lesz – rögzítette.

Soros György, magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság, valamint az Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet) elnöke (Fotó: MTI/EPA pool/Peter Foley)

Soros György, magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság, valamint az Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet) elnöke (Fotó: MTI/EPA pool/Peter Foley)

A szóvivő szerint a magyar választók, a magyar emberek az országgyűlési választáson egyértelműen döntöttek, és egyértelműen foglaltak amellett állást, hogy azt a menekültpolitikát kell folytatnia a kormánynak, ami arról szól, hogy nem szabad migránsokat beengedni Magyarország területére. Magyarország maradjon magyar ország és ne legyen bevándorlóország – hangoztatta. Az is látszik – folytatta –, hogy ezt Soros György nem akarja elfogadni, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az uniós országok torkán „lenyomja” a kötelező kvótát, és betelepítse Európába és Magyarországra is a migránsokat.

Az, hogy a szerdai tárgyaláson a helsinki bizottság azt szeretné elérni, hogy meggyengítse a magyar határvédelmet, egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy Magyarországra is rákényszerítsék a kötelező betelepítési kvótát. A Fidesz és a KDNP arra a kéri a kormányt, hogy ezen a tárgyaláson is határozottan képviselje a szigorú határvédelmet – mondta Puskás Imre.