Kovács László: Karácsony nélkül kiesett volna az MSZP a parlamentből

 

Jó döntést volt Karácsony Gergely miniszterelnöki jelölése, nélküle kevesebb szavazatot kapott volna az MSZP–Párbeszéd szövetség, és még a parlamentbe se jutott volna be a szocialista párt – mondta a Ma reggel adásában az MSZP korábbi elnöke, Kovács László.

Kovács László az adásban elmondta, hogy szoros eredményt várt, szűk kormánypárti vagy ellenzéki győzelmet, és nem számított kétharmados fideszes sikerre. A vereség okai között emlegette az aránytalan választási rendszert, amely szerinte a Fidesz számára volt kedvező, valamint a médiaviszonyokat.

„Döbbenten hallgattam Szájer József nyilatkozatát, hogy hét-egy arányban az ellenzék javára működött a média. Nem tudom, melyik országra gondolt” – fogalmazott a Ma reggel adásában.

A volt MSZP-pártelnök, aki később európai parlamenti képviselő volt, elmondta, a kudarchoz az is hozzájárult, hogy az ellenzéki pártok és a szocialisták is elhanyagolták a vidéki kampányt.

A választás tanulságaként azt fogalmazta meg, hogy a kampány mindig az elvesztett választás utáni első napon kezdődik, nem az utolsó két hónapban, és hangsúlyozta egy erős elnökség fontosságát.

A volt pártelnök szerint az elnökségi tagoknak öt tulajdonsággal kell rendelkezniük. A tehetség mellett fontos, hogy alapos ismerete legyen egy politikusnak egy-egy szakpolitikai területen. Kovács László kiemelte még a tapasztalatot, mert bár híve a fiatalításnak, de egy vezető testületben nem lehet csak tapasztalatlan képviselő. A teljesítmény mellett a megkérdőjelezhetetlen tisztesség is fontos szerinte.

Arra a kérdésre, hogy ezek a tulajdonságok adottak voltak-e , elmondta, az eredmények azt mutatják, hogy a választók szerint ezek nem voltak meg.

Kovács László szerint jó döntést volt Karácsony Gergely jelölése, akit szerethető és „elképesztően hiteles” politikusként jellemzett. Úgy vélte, hogy Karácsony Gergely nélkül még a parlamentbe se jutott volna be az MSZP.

Kovács László a szocialista párt rovására írta, hogy nem értékelte ki a vereségeket sem 2010-ben, sem 2014-ben, amikor mind a három – a parlamenti, önkormányzati és az európai parlamenti – választást is elvesztette.

„Ha nem vonjuk le a tanulságokat, a jót is és a rosszat is, akkor a következő választást is el fogjuk veszteni” – figyelmeztetett.