Elemzők szerint alaptalanok a választási rendszerrel szembeni kifogások

 

A magukat civilnek nevező szervezők most le akarják váltani a bukott ellenzék politikusait, ők akarnak egy egységesebb ellenzéket létrehozni és annak az élére állni – hangzott el az M1 Szemtől szembe című műsorában.

Gyomorforgató volt látni a Jobbik vezetőit és az új jobbikosokat együtt vonulni a szemkilövető vezérekkel, és a DK, az MSZP, illetve az SZDSZ-utódpártok tömegeivel az egyesült ellenzék szombati tüntetésén – azokon a budapesti utcákon, ahol a mostani pajtások (Gyurcsány, Bajnai) könnygázát szívtuk nyolc éven át a nemzeti ellenállásban – írta Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője a szombati kormányellenes tüntetést értékelő gondolataiban.

A Kossuth téren komoly tömeg volt, de hogy a felszólalók gondolataiból mi jött át, annak elemzésére Kiszelly Zoltán politológus és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász vállalkozott a Szemtől szembe című műsorában.

A két szakember szerint alaptalanok a választási rendszerrel szembeni kifogások, mert az ellenzék két országos választáson is elfogadta ezt a szisztémát, továbbá nincs olyan választási rendszer, amelyben ne nyert volna a Fidesz–KDNP pártszövetség.

Kiszelly Zoltán az M1 aktuális csatornán vasárnap arról beszélt: bár az ellenzékből gondolkodtak a választás bojkottján, de végül elvetették. Megpróbáltak alkalmazkodni a választási szisztéma logikájához, ez a taktikai visszalépésekben, átszavazásokban nyilvánult meg, de nem sikerült nekik – tette hozzá. A Fidesz egységes tömböt tudott alkotni 2,8 millió szavazóval, az ellenzék felaprózódott – mondta.

A szombati, új választásért tartott ellenzéki demonstrációról azt mondta: a magukat civilnek nevező aktivisták, „senki által meg nem választott civilek” le akarják cserélni az ellenzéki pártokat és politikusokat. Szerinte az a legfontosabb üzenete a tüntetésnek, hogy a bukott ellenzéki politikusok és pártok helyett ezek a civilek akarják egyben tartani ezt a szavazóbázist, amely viszont nem homogén tömeg.

Ifjabb Lomnici Zoltán a műsorban azt mondta: a tüntetés is egy rendkívül pregnáns példája annak, hogy milyen módon „virágzik” Magyarországon a demokrácia. Hozzáfűzte: nem a résztvevőket kell kritikával illetni, hanem a szervezőket, akik valódi üzenetet nem tudtak átadni, és érdemi jogi megalapozottság nélkül követelnek újraszámlálást, új választásokat. Hozzátette: már a balliberális médiumok sem állítják, hogy csalás történt volna a választáson.

Kiszelly Zoltán megjegyezte: az ellenzéki politikusok is azt mondják, hogy „rendszerszintű csalás” nem történt, bármennyire is voltak anomáliák, mint a számítógépes rendszer leállása a túlzott igény miatt.

Nemcsak az egyéni körzetekben folyó versenyt nyerték meg a kormánypártok, hanem a listás eredmények is őket igazolják – mondta ifjabb Lomnici Zoltán.