Sorosék a zavarkeltésben érdekeltek elemzők szerint

 

Napokkal a választás után sem csitulnak, sőt egyre keményebbek az indulatok. A vesztesek egymásra mutogatnak, próbálják áthárítani a felelősséget, közben az ellenzéki pártoknál lemondások sorozata zajlik.

Az Origo arról ír, hogy kiborult Soros György, ezért példátlan gyorsasággal egyenként kezdi leváltani a teljes magyar ellenzéket. A portál szerint az új megmondóember Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom vezetője, a sikertelen koordináció éceszgébere.

Az M1 Szemtől szembe című műsorában a hírrel kapcsolatban Deák Dániel, a Figyelő című lap munkatársa elmondta: a választási kampány idején egyértelmű volt, hogy Soros György a balliberális ellenzéki pártokat marionettbábuként mozgatja, és hogy ők az üzletember „magyar hangja”. Nem meglepő – hívta fel a figyelmet –, hogy a választási eredmények után úgy látja, hogy az a projekt, amit éveken keresztül finanszírozott, működtetett, és ellátott ötletekkel, az kártyavárként omlik össze.

Deák Dániel szerint mindenképpen érdekes, hogy Soros a jelek szerint immár nem elsősorban az ellenzéki pártokon keresztül igyekszik befolyásolni a magyar belpolitikát, hanem az NGO-hálózatán keresztül. Ezek – utalt vissza a korábbi hírekre az elemző – igyekeztek már beavatkozni a választási kampányba is.

Gulyás Márton ezer szállal kötődik Soros Györgyhöz – emelte ki –, miután láthatóan az volt a célja korábban is, hogy a Soros-paktum értelmében az ellenzéki pártokat összeterelje, és minden egyes egyéni körzetben olyan egyedüli ellenzéki jelölt induljon, aki a migrációs politikában a leginkább befogadó álláspontot képviseli.

A Figyelő munkatársa szerint Soros György az elkövetkező időszakban várhatóan ezekre a civil szervezetekre támaszkodva erőteljesebb üzeneteket fog megfogalmazni, és utcai tüntetések, különböző provokációk sem kizártak.

Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója úgy fogalmazott: Soros György óriási vagyonnal rendelkező spekuláns, aki – bármennyire elhanyagolható mennyiségű is számára az a pénz, amit a magyar ellenzékbe és a magyar NGO-világba fektetett – a többi oligarchához hasonlóan nem szereti, ha kevés pénze is elveszik.

A kutatási igazgató szerint Soros György és hálózatrendszere abban érdekelt, hogy zavar legyen Magyarországon: nem hajlandó elfogadni azt a demokratikus döntést, amit a magyar emberek meghoztak, és most éppen a választás legitimitását igyekeznek kétségbe vonni.