Két és fél órát kell várni a Bocskai úton a szavazásra

 

Budapesten, a Bocskai úton van az a szavazókör, ahol a legtöbb átjelentkező voksolhat. Egész nap sokan voltak ott is.

Boldizsár Kata, az M1 helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy jelenleg sokkal többen vannak, mint néhány órával ezelőtt. Akkora tömeg gyűlt össze, hogy körülbelül két és fél órát is várni kell, hogy leadhassa voksát az ember. A tudósító szerint több utcányira kígyózik a sor.

Ennek ellenére senki sem aggódik, mindenki türelmes. Voltak, akik gurulós székeket is hoztak, illetve innivalóval is felszerelkeztek – tette hozzá.

A szabályok szerint 19 órakor beáll a sor végére a szavazó biztosság tagja, aki utána állna be a sorba, az már nem adhatja majd le a voksát – emlékeztetett.