LMP: A demokráciát erősíti a magas részvételi arány

 

Nyolc-tíz százalékos LMP-s választási eredményre számít Hadházy Ákos társelnök, és bízik abban, hogy egyéni mandátumot is szereznek képviselőik. A politikus ezt pártja eredményváró rendezvényén, egy budapesti szállodában az urnazárást követően nyilatkozta vasárnap.

Hadházy Ákos szerint az ellenzéknek kedvez a magas részvételi arány. Úgy értékelt, a Fidesz mozgósítása már nem lehet megfelelő ilyen választási hajlandóság mellett, mert amit egy városban meg tud csinálni a kormánypárt, arra az egész országban már nem képes.

Azt az eredményt tudja elfogadni, amelynél a jelenlegi kormánytöbbség kisebbségbe szorul, más eredményt kudarcnak értékel Hadházy. Úgy ítélte meg, ennek esélye már 50 százalék felett van.

A politikus elmondta azt is: ha marad a jelenlegi kabinet, vállalja a felelősséget, és ígéretéhez híven lemond vezetői pozíciójáról a pártban, és ezt akár a választás estéjén bejelenti.

Kanász-Nagy Máté szóvivő azt mondta: minél nagyobb a részvétel, annál nagyobb az esély a kormányváltásra. Szerinte sok bizonytalan szavazó járult az urnákhoz, ami akár 10 százalék feletti eredményt is hozhat pártja számára. Az LMP-nek szerinte megvannak a tartalékai, a legkevésbé elutasított párt, így akik az utolsó pillanatban döntenek a szavazásról, jó eséllyel szavaznak rájuk.

A párt eredményváróján urnazárás után fél órával még kevés politikus tartózkodott, Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt későbbre ígérte érkezését.

LMP: A demokráciát erősíti a magas részvételi arány

A demokráciát erősíti az, hogy ilyen sokan vettek részt a választáson. A választáson való magas részvételi arány azt jelenti, hogy leváltható a Fidesz-kormány – jelentette ki Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője. „Az LMP-nek sok olyan tartaléka van azok között, akik bizonytalan szavazók. Örülünk annak, hogy a fiatalok körében különösen magas az LMP támogatottsága” – nyilatkozta Kanász-Nagy Máté.

„Arra számítunk, hogy egy erős, két számjegyű eredményt tudunk elérni, egy 10 százalék feletti eredményt várunk” – tette hozzá. Kanász-Nagy Máté arról is beszélt, hogy az LMP volt az a párt, amelyik szeretett volna egy széles körű ellenzéki összefogást tető alá hozni. „Ezt rajtunk kívül álló okok miatt nem sikerült megvalósítani” – közölte.