Balog: Sorsdöntő választás előtt állunk

 

Április 8. sorsdöntő nap, nem négy vagy nyolc évről, hanem gyermekeink és unokáink jövőjéről döntünk – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere kedden Hódmezővásárhelyen.

Balog Zoltán a susáni városrészben Lázár Jánossal közösen tartott utcafórumon közölte, nagyon nehéz helyzetből indult az ország, de az építkezés elindult Magyarországon.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (MTI Fotó: Vajda János)

 

Ez kerülhet veszélybe – tette hozzá. Emlékeztetett rá, 2015-ben – a méltatlan támadások ellenére – Magyarország volt az egyetlen, amely határozottan ellenállt a migrációknak. Mint mondta, érdemes figyelni a híreket, azokban az országokban, ahol már „bent vannak” a bevándorlók, mit jelent ez a terrorizmustól kezdve a biztonságon át a szociális problémákig.

A politikus azt kérte a mintegy hatvanfős hallgatóságától, hogy a választáson a Fideszt és jelöltjét, Lázár Jánost támogassák. Mint mondta, közelről látta politikustársa munkáját, óriási teljesítmény, amit a közigazgatás átalakítása, az ország, a térség építése érdekében és korábban polgármesterként Hódmezővásárhelyen tett. Lázár János kérdésre válaszolva kifejtette, az államnak arra kell törekednie, hogy garantálni tudja minden idős számára a fizikai és anyagi biztonságot. A politikus úgy fogalmazott, „a rend emberének” tarja magát, mindig támogatni fog minden törvényi szigorítást. Felidézte, előterjesztője volt a „három csapás törvénynek”, támogatta a rendőrség létszámának emelését.

Az országban 2,7 millió nyugdíjas él, közülük sokaknak alacsony a nyugdíja. Nekik rezsicsökkentéssel, az alapvető termékek forgalmi adójának csökkentésével, rendkívüli nyugdíjemelésekkel, utalványokkal kell segíteni – közölte a politikus. A mai sikerekben kivétel nélkül minden nyugdíjas munkája benne van. Nem csak a gyerekek után kell adókedvezményt adni, számukra ingyenes tankönyvhasználatot vagy étkezést biztosítani, vagy a szülőknek bért emelni, a nagyszülőknek is segíteni kell – mondta, hozzátéve: olyan parlamenti képviselő lesz, aki a nyugdíjemelést, -korrekciót, a nyugdíjasoknak járó utalványokat támogatni fogja.