Balog: Nagypéntek üzenete mindenkihez szól, aki megjárta az élet mélységeit

 

Az egyházak igyekeznek megtölteni az ünnepet az „örök üzenettel, hogy vezet út a halálból egy új életbe”, az áldozathozatal nem az utolsó állomása az életnek, van folytatás, és az „fölfelé visz”.

Balog Zoltán szerint Jézus szenvedéstörténete azonosulási lehetőséget kínál minden szenvedő, reménykedni akaró embernek, akkor is, ha nem vallásos. A miniszter elmondta: az ünnep munkaszüneti nappá nyilvánításának „lelki hozadékát nehéz számokban mérni”, és nem tudják, tavaly többen vagy emelkedettebben ünnepelték-e az emberek a nagypénteket, amelynek megünnepléséhez nem kellett szabadságot kivenniük.

balog zoltán - kitüntetés

Hozzátette: ennek az üzenetnek a 21. században éppen olyan aktualitása van, mint volt a Krisztus születése utáni első században és az azóta eltelt 2000 évben. A politikus felidézte: a javaslat kezdeményezőjeként és egyik előterjesztőjeként örült neki, hogy a reformáció 2017-es emlékévére időzíthették az új munkaszüneti napot, hiszen nagypéntek a protestánsok egyik legfontosabb ünnepe. A javaslatot együtt nyújtották be a katolikus Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, jelezve, hogy a katolikusoknak is fontos ünnep ez a nap.

Az előterjesztők között volt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, kifejezve, hogy az új munkaszüneti nap bevezetése nem sérti a munkaadók, illetve a magyar gazdaság érdekeit. Megjegyezte: a 2016-os év gazdasági mutatói igazolták, hogy alaptalan volt a gazdasági kieséstől való félelem, hiszen az elmúlt év 4 százalék fölötti – 12 éves csúcs – gazdasági növekedést hozott.

A négynapossá vált ünnep ezenfelül jót tesz a turizmusnak és a vendéglátóiparnak, ezt jelzi, hogy idén is gyakorlatilag megteltek a különböző szállodák, turistaszállók. Hozzátette: a hosszú pihenés, rekreáció, a családi együttlét az ünnep után visszaköszön a munkavégzés minőségében is.

Balog Zoltán vélekedése szerint lehet ugyan összefüggést keresni a gazdaság teljesítőképessége és az ünnepnapok száma között, de a gazdaságilag nagyon erős Németországban 17, a gyengébb gazdaságú Bulgáriában 16 munkaszüneti nap van, míg Magyarországon ezzel a munkaszüneti nappal együtt lett 11. A munkaszüneti napok száma és a gazdasági teljesítmény között tehát nincs egyértelmű összefüggés – fűzte hozzá. Kitért arra is: az egyházi ünnepek közül azért választották nagypénteket, mert „ennek az ünnepnek önálló üzenete van a keresztény kultúrkörben”.