A letelepedésikötvény-program megszüntetését ígéri a DK

 

A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy ha kormányra kerül, már másnap megszüntetik a letelepedésikötvény-programot.

Gréczy Zsolt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány “néhány fideszes gazember meggazdagodásának kedvéért” ember-, kábítószer és fegyverkereskedőket, valamint terrorizmust és háborús bűncselekményeket finanszírozó bűnözőket enged be Magyarországra.

A program hatalmas üzlet, főleg “Rogán Antal és üzlettársai számára”, akik offshore cégeken keresztül tíz- és százmilliárdokat kereshetnek rajta – fogalmazott. A politikus ennél is nagyobb problémának nevezte, hogy elmarad a jelentkezők szigorú ellenőrzése, ezért nem sikerül kiszűrni a bűnözőket és terroristákat.

Gréczy Zsolt a sajtótájékoztatón a 444 és a Direkt36 információira hivatkozott, amelyek szerint az elmúlt években magyar letelepedési kötvényt vásárolt több olyan személy is, akik komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek Magyarország és az Európai Unió számára.

Az egyik letelepedési engedélyhez jutott férfi a hatóságok gyanúja szerint olyan nemzetközi bűnszervezet tagja, amely fegyver-, kábítószer- és embercsempészetből származó pénzek tisztára mosásával foglalkozik. Szintén magyar papírokat kapott a háborús bűntetteket elkövető szíriai Aszad-rezsim egy kulcsfigurája is – írják szerdán.

Gréczy Zsolttól az Echo TV azt kérdezte, mit gondol arról, hogy a független Kész Zoltán korábban “lopott pénzből” kampányolt, ugyanis Czeglédy Csaba támogatta a kampányát. A szóvivő úgy válaszolt: nem tud arról, hogy a politikus lopott pénzből kampányolt volna, “de azt tudjuk, hogy az Ön televíziója például lopott pénzből működik”.