Belső feszültséget okoz a Jobbikban Mirkóczki nyilatkozata

 

Az elemzők várakozásainak megfelelően belső feszültséget okozott a Jobbikban a párt szóvivőjének minapi televíziós nyilatkozata. Mirkóczki Ádám arról beszélt egy interjúban, hogy a Jobbik 2010 előtti politikája volt a hazugság, és nem a mostani. Toroczkai László alelnök, aki már többször is bírálta a Jobbik „néppártosodását”, azt írta, hogy a párt szóvivője nem az ő nevében beszélt.

Elégedetlen jobbikosok

Toroczkai László közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben elhatárolódott a párt szóvivőjének múlt heti kijelentéseitől.

Mirkóczki Ádám a Zugló Tv műsorában beszélt arról, hogy a tagsággal a kezdetekkor egy hamis képet hitettek el. A szóvivő nyilatkozata után nem Toroczkai László volt az egyetlen jobbikos, aki elégedetlenségének adott hangot.

Mirkóczki Ádám említett kijelentését 14.40-től hallhatjuk.

 

Novák Előd egykori országgyűlési képviselő Facebook-oldalán azt írta: „A Jobbik mai politikáját igyekszem a választásig nem minősíteni, de a múlt meghamisítását nem tűröm a párt vezetőitől sem.”

Gaudi-Nagy Tamás egyenesen a Jobbik őszödi beszédének nevezte az interjút, és azt mondta: Vona Gábor után most Mirkóczki Ádám köpte szembe azokat, akik egykor a hátukon vitték és előremozdították a Jobbikot.

Vehemensen tiltakoztak Kisvárdán is a jobbikosok

A nyilatkozat után a csalódott jobbikosok Vona Gábor kisvárdai fórumán is megjelentek. Miskolcon szintén megzavarták a jobbikos utcafórumot. Az elégedetlen jobbikosok nap mint nap számonkérik a párt vezetőjét, mert szerintük Vona Gábor elárulta az eredeti elveket.

Rubi Gergely korábbi jobbikos folyamatosan megüzeni a pártelnöknek, mit gondol róla. Legutóbb egy videóban azt mondta, hogy mostantól a Jobbik összes plakátjára a „Simicska Párt” feliratot ragasztja.

Orosháza, Dorog és Csepel is elutasító

Hétfőn Orosházán a szintén volt jobbikos Németh Norberttel egy nyers disznófejet vittek be a város testületi ülésére és tettek le a jobbikos országgyűlési képviselőjelölt asztalára.

Az akcióval azt üzenték Szabó Ervinnek, hogy lépjen vissza a jelöltségtől, miután szerintük a jobbikos politikus ügyvédként bűncselekményt követett el.

Ugyanezen a napon Dorogon csadorba öltözött nők jelentek meg Vona Gábor utcafórumán. A rendezvényt biztosító férfiak lökdösődéssel próbálták feltartóztatni őket. A tüntetők „Jobbik Simicskáért Mozgalom” feliratú szórólapokat szórtak szét, ezeken árulókként titulálták a pártot.

Este pedig „Allahu Akbar” kiáltásokkal fogadták Vona Gábort Csepelen, a párt fővárosi kampányzáróján. Ezután megszólalt a muzulmán hívőket imára szólító müezzin hangja is, és olyanok is voltak, akik a pártelnök határkerítést elítélő mondatait tartották fel transzparenseken.

A csalódott exjobbikosok azt mondták, azért jöttek, hogy megtudják, minek köszönhető a Jobbik pálfordulása. Az egyik csalódott jobbikos pedig egy zsák marhatrágyát hozott a fórumra, amit végül Vona Gáborék autója elé helyezett. A zsákra rátették a pártelnök és a szóvivő: Mirkóczki Ádám fotóját.

Vona Gábort korábban többször megzavarták lakossági fórumain. Februárban a müezzin, a muzulmánok imára hívó éneke szólalt meg. A párt szombathelyi kampányrendezvényén papírpénzzel dobálták meg a felszólalókat. Március elején Marosvásárhelyen „Allah Akbar” kiáltásokkal fogadták a politikust. Pár nap múlva ugyanez a szöveg állt a Vona Gábor autójára ragasztott feliraton is. Március 13-án pedig imaszőnyegárusnak öltözött emberek jelentek meg Vona orosházi utcafórumán.