Majtényi: német megszállás Szabadság téri emlékműve a NER szégyene

 

A német megszállás Szabadság téri emlékművénél gyűltek össze a szobor ellenzői szombaton, a tiltakozás negyedik évfordulóján.

Majtényi László volt ombudsman, a Eötvös Károly Intézet elnöke az emlékműve utalva azt mondta, hogy a „sasos Gabriel a NER szégyene”.

A szobrot éjszaka állították fel, rendőrökkel, kordonnal, kamerákkal védik – közölte, és példa nélkülinek nevezte, hogy a politikai emlékműhöz egyetlen miniszter vagy államtitkár sem „meri idedugni az orrát” már négy éve.

Úgy fogalmazott, a német birodalmi sas által elrabolt hamis Gabriel tűrhetetlen, az emlékezetet megsebző jel. Ezért szerinte érthető óhaj, hogy az idők „jobbra fordultával” megszabaduljanak tőle. Ugyanakkor felvetette azt is, hogy az emlékmű megmaradjon, mert így az eltávolításra költendő pénzt más célokra lehetne fordítani, például az egészségügyre.

A résztvevők a szobor karjára helyeztek egy táblát „Szavazz, hogy dönthess” felirattal. A rendezvényen mintegy száz ember vett részt.