Szijjártó: A bevándorlás életveszélyt jelent

 

Az elmúlt évek terrortámadásai Európában világossá tették, hogy a bevándorlás terrorveszélyt és életveszélyt jelent – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető emlékeztetett: ma van a második évfordulója a Brüsszelben elkövetett terrortámadásnak, amelynek harminckét halálos áldozata és háromszáznegyven sebesültje volt. Az elmúlt két és fél évben 27 terrortámadást követtek el Európában migrációs hátterű terroristák – mondta, és hozzátette: a támadásoknak háromszázharminc halottja és több mint ezerháromszáz sebesültje volt.

A külügyminiszter azt mondta, az elkövetők bevándorló hátterű terroristák voltak, akik vagy a mostani illegális bevándorlási hullámot használták fel, hogy ellenőrzés nélkül bejussanak Európába, vagy korábban érkeztek, esetleg még a szüleik jöttek ide, de a társadalmi integráció az esetükben kudarcot vallott, nem fogadták el az európai életforma alapjait, az európai alapértékeket.

Soha nem volt olyan súlyos a terrorfenyegetettség Európában, mint most – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

szijjártó - külügyminisztérium

A külügyminiszter kitért arra: súlyos viták zajlanak New Yorkban, Genfben és Brüsszelben. Múlt héten New Yorkban az ENSZ migrációs csomagjáról folytatott kormányközi vita második fordulóját tartották. Közben az Európai Bizottság azt akarja elérni, hogy az EU már most döntsön arról, alá fogja írni a migrációs csomagot decemberben, annak ellenére, hogy a vita jelenleg zajlik, és még messze nem zárult le – magyarázta.

A migrációval kapcsolatos vitákban a legmarkánsabb harc jelenleg akörül zajlik, hogy a migránsok jogai előbbre valók-e az európai emberek jogainál. Magyarországon kívül senki nem vetette fel, hogy az európai embereknek is vannak jogai, például joguk van a biztonsághoz – mondta Szijjártó Péter.

Kijelentette: a migrációhoz nem fűződik alapvető emberi jog, de a biztonságos élethez igen, elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy ma Európában a migránsok jogait a biztonságos élethez való jog elé akarják helyezni – hangsúlyozta. Úgy látja, minden európai embernek, így minden magyarnak is alapvető emberi joga, hogy biztonságban és terrorfenyegetettség nélkül éljen Európában.

A külügyminiszter arról is beszélt, az az álláspont kezd elhatalmasodni Nyugat-Európában, hogy a nagyvárosi létforma mindennapi velejárója a terrorfenyegetettség, de „mi ezt nem fogadjuk el, mindent megteszünk”, hogy ez Magyarországon ne így legyen.

Vajon a bevándorláspárti politikusok hogyan magyaráznák el az álláspontjukat annak a háromszázharminc és ezerháromszáz családnak, amely elveszítette szerettét, vagy ahol a családtagok megsebesültek a terrortámadásokban.

Úgy vélte, „ha mi nem védjük meg magunkat, akkor minket senki sem fog megvédeni”, ezért harcolni fogunk a jövőben is azért, hogy az európai szabadsághoz fűződő jog ne kerüljön hátrányos megkülönböztetésbe a migránsok jogaihoz képest. Tíz éve mindenki természetesnek vette az európai biztonságot, de mára bebizonyosodott, hogy meg kell harcolni érte – fogalmazott.

Szijjártó Péter egy a Migration Aid ügyével kapcsolatos kérdésre elmondta: a szervezet magyarázkodása „szánalmas”, nincs értékelhető információ arról, hogy zajlott-e, és ha igen, milyen céllal, kinek az utasítására adatgyűjtés a tranzitzónákban. „Lebukáshulláma” indult meg azoknak a szervezeteknek, amelyek a migrációt Magyarországra szervezni akarják – vélekedett.

Közölte: a Stop Soros törvénycsomag rendezheti a helyzetet, és ha olyan összetételű parlament lesz a választás után, amely bevándorlásellenes, akkor a törvénycsomag elfogadásával létrejöhetnek olyan jogosultságok, hogy a nemzetbiztonsági érdekeket veszélyeztető NGO-k tevékenységét adminisztratív eszközökkel korlátozni lehet vagy be lehet tiltani.

Az M1-en a külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy csak Magyarország fékezi a migrációt és parancsol megálljt az ENSZ és az Európai Unió illegális bevándorlást támogató törekvéseinek. Hozzátette: az április 8-i országgyűlési választás tétje, hogy Magyarország tovább vívja vagy feladja a migráció megfékezésére irányuló harcot.