Karácsony: A Jobbikban nácik is vannak

 

Az embernek változhatnak bizonyos nézetei, de aki az erkölcsi meggyőződéseit váltogatja, attól egy lépés távolságot érdemes tartani – mondja Karácsony Gergely a Magyar Narancsnak adott nyilatkozatában, amelyben a teljes magyar politikai palettát elemzi, természetesen némi választási esélylatolgatással egybekötve.

Érdekes gondolatokat fogalmaz meg az interjúban Karácsony Gergely, aki alig tíz hónapja még azt hangoztatta, hogy az MSZP és a DK Magyarország két legelutasítottabb pártja, és semmiképpen sem működne velük együtt. Néhány hónappal később végül mégis elvállalta a szocialista párt kormányfőjelölti posztját.

A tavaly májusi PestiSrácok PolBeat című beszélgetésén az MSZP–Párbeszéd jelenlegi listavezetője éles kritikákat fogalmazott meg az MSZP-ről, a Gyurcsány vezette DK-val való együttműködést pedig komoly undorral az arcán utasítja el. Mint mondta, csak az új pártokban hisz, a régiek nem tudnak kilépni az árnyékukból, szerinte esély sincs arra, hogy alacsony támogatottságuk egy tapodtat is emelkedjen.

A Magyar Narancsnak adott interjúból azonban kiderül, mára nagyot változott az erkölcsi meggyőződéseit váltogató emberektől magát távol tartani szerető Karácsony Gergely erkölcsi meggyőződése. Ahhoz ugyan tartja magát, hogy a Jobbikról hallani sem akar, mert, mint mondta a pártban továbbra is nácik vannak.

Bár – tette hozzá – nem mindenki az, mert, aki nem az, azzal az egyéni választókerületben akár még együtt is lehet működni. Karácsony Gergely szerint nem túl meggyőző Vona Gábor pálfordulása, a Jobbikban pedig továbbra is vannak gyakorló nácik, de most nem aktívak, mert megtiltották nekik a „nácizmusuk gyakorlását”.

Az MSZP listavezetője úgy fogalmaz, a Jobbik ugyanúgy Magyarország rosszabbik feléhez tartozik, mint a Fidesz, amely sokszor játszik a Jobbik kottájából. „A Jobbik társtettes az elmúlt nyolc évben, most pedig Simicska lopott pénzéből kampányol, hogy egy antirasszista párt” – mondja nyilatkozatában.

Itt azért némi elmozdulás érzékelhető Karácsony Gergely meggyőződésében, hiszen a korábban említett PestiSrácok-videón éppen arról beszél, hogy a szocialisták és a DK tehet arról, hogy Orbán Viktor 2014-ben kétharmadot tudott szerezni.

A Jobbikkal való együttműködést tehát szinte teljes mértékben kizárja, ezzel szemben úgy véli, az LMP-vel 106-ból 40 körzet biztosan nyerhető: Budapest és a megyei jogú városok jó része. Először az LMP-vel kell megállapodni – reméli, hogy velük teljeskörűen –, utána jöhet az Együtt és a Momentum.

Ha ezen az oldalon van együttműködés, az rengeteg szavazatot hoz a Jobbiktól – elemzi a helyzetet Karácsony Gergely. E ponton azért felmerül az LMP listavezetőjének szilárd erkölcsi meggyőződése is, aki az MSZP és Karácsony összeborulásakor köpönyegforgató dezertőrnek nevezte politikus társát, aki sok mindent mondott már, de azt nem gondolták volna, hogy az MSZP-vel is összefog. Szél Bernadett azt is mondta, az MSZP egy beteg párt, de most egy olyan miniszterelnök-jelöltet találtak, aki illik hozzájuk.

Karácsony erkölcsi meggyőződése azonban úgy tűnik nemcsak időben, hanem térben is változik. Ezt követően ugyanis arról beszél, hogy vidéken a Jobbik hozhat körzeteket azzal, hogy „mi ott nem szakadunk bele a kampányba, mert adott esetben van ott egy helyi deal az MSZP és a jobbikosok között…”

A Jobbikkal egy „gentlemen’s agreement” lehet a szavazók mozgósításáról az egyéni jelöltekre nézve. Az együttműködést az élet ki fogja kényszeríteni, a szavazók pedig érteni fogják – mondja erős optimizmussal. Szavazó legyen a talpán ugyanis, aki ki tudja bogarászni, hogy akkor most kit kell szeretni április 8-án, amikor Karácsony Gergely egy röpke interjú alatt is finoman szólva csapong e kérdésben, tavaly májusban kinyilatkoztatott, szilárd alapokon nyugvó erkölcsi meggyőződését felidézve pedig végképp nehezen rakható össze a Karácsony-féle stratégia.

Az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje mindenesetre aktív testmozgást és némi küzdősportot ígér arra az esetre, ha megnyeri a választást. Szét fogja verni az álparlamentizmust – mondja, és hozzátette, hogy ő nem is fog felesküdni az alaptörvényre, népszavazást fog kezdeményezni annak eltörlésére.

Emellett fogadkozik, hogy lebontja a NER-t Orbán Viktor feneke alól. Az utca népe ki fogja kényszeríteni, hogy a Fidesz menjen bele a változásokba. A párt nem fogja bírni a nyomást, lesznek, akik előbb-utóbb átállnak a másik oldalra, mert a NER-ben ilyen jellembajnokok vannak – mondja az erkölcsi meggyőződését váltogató embereket zsigerből elutasító politikus.

A Jobbik csütörtöki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre Z. Kárpát Dániel reagált Karácsony Gergely szavaira. A párt alelnöke úgy fogalmazott, nehéz helyzetben lévő pártok tesznek kétségbeesett kijelentéseket, és ilyenkor kommunikációs „túlszaladások” is vannak, azonban a Jobbik „nem kíván ebbe a mocsárba belemenni”.