Orbán: A Soros-birodalmat ki kell szorítani Magyarországról

 

Orbán Viktor miniszterelnök Komárom-Esztergom megyébe látogatott, Kisbéren Czunyiné Bertalan Judit fideszes képviselőjelölt mellett kampányolt, és exkluzív interjút adott a helyi televíziónak.

A miniszterelnök elmondta, hogy Bokod, Dad és Császár után eljutott Kisbérre is, ahol Czunyiné Bertalan Judit mellett kampányol. A képviselőjelölt régi kedves ismerős és harcostárs a magyar parlamentben – mondta.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, a jövő szempontjából a kisebb magyar települések is rendkívül fontosak. Megjegyezte, hogy a választás országos tétjén kívül minden egyes település saját sorsa szempontjából is fontos dátum április 8-a.

A magyar falvaknak és kisebb városoknak is van jövőjük – jelentette ki Orbán Viktor az exkluzív interjúban. Ezeket a helyeket fejleszteni, erősíteni és biztatni kell. Hiszen ide születnek azok a gyerekek, akik később tehetségüket beváltva sok szépet és jót adnak majd Magyarországnak– tette hozzá.

Van egy „mély” Magyarország, amely folyamatosan energiával és erőforrással látja el az országot – magyarázta a kormányfő. A választás tétje tehát, hogy lesz-e olyan nemzeti kormány, amely érti a magyar élet mélyebb összefüggéseit vagy Soros György jelöltjei kapnak bizalmat és alakítanak kormányt. Magyarország egy értékes ország, ezért másoknak is fáj rá a foguk – jelentette ki Orbán Viktor.

Hazánk átmenő útvonala volt a migránsáradatnak, amely déli irányból érkezett. De az ország megvédte magát a déli határnál épített kerítéssel, és megakasztotta a migrációs hullámot. Vannak – elsősorban Soros György birodalmához tartozó – szervezetek, amelyek ma azon dolgoznak, hogy lebontsák a határkerítést, és hazánkból bevándorlóországot csináljanak. Ha Magyarország bevándorlóországgá válik, nem a magyarok lesznek az elsők, hanem a migránsok, a bevándorlók meg Soros György tervei – hangsúlyozta a miniszterelnök. Nemzeti kormányra van szükség ahhoz, hogy azok legyenek többségben, akiknek továbbra is Magyarország az első. Nemzeti kormányt pedig csak a választópolgárok hozhatnak létre – szögezte le.

A következő évek fontos feladata lesz, hogy a Soros-birodalmat ki kell szorítani Magyarországról. Így lehet biztonságos Magyarország, hogy nem engedünk a bevándorlást támogató erőknek. Ehhez harcostársakra, kollégákra és jó törvényeket megalkotni képes képviselőkre van szüksége – mondta.

Szívünknek kedves hely Kisbér – folytatta a miniszterelnök. A korábbi kommunista kormány meggyötörte ezt a települést, nem jutott ide az akkori lehetőségekből. 2010 után azonban a város szépült és épült. A tervek szerint bölcsőde és tanuszoda is épül majd a településen – sorolta a terveket a miniszterelnök.

Czunyiné Bertalan Juditról, aki a település fideszes jelöltje, úgy nyilatkozott a kormányfő, hogy sokat dolgozott a magyar oktatásügy fejlesztése érdekében. Ma is az oktatás digitalizációjának bonyolult és nehéz munkáját irányítja – tette hozzá Orbán Viktor.