Az igazságot követeli a Fidesz Hadházy földügyeivel kapcsolatban

 

Derüljön ki az igazság Hadházy Ákos földvásárlási ügyében – ezt követeli a Fidesz. Kedden került elő a sajtóban egy újabb, több tízmilliós összeg az LMP társelnökével kapcsolatban. Hadházy Ákos az elmúlt időszakban többször azt mondta, hogy hazugságokkal akarják lejáratni. A Fidesz szerint viszont nem lehet az LMP-s politikus szavára adni, ezért ki kell vizsgálni az ügyet – hangzott el az M1 Híradójában.

Megdöbbentőnek nevezte a Fidesz, hogy Hadházy Ákos körül – ahogy fogalmaztak – csakúgy röpködnek a tízmilliók. Halász János azt mondta, az LMP társelnöke miközben dúskál a pénzben, egyre zavarosabb ügyekbe keveredik.

A szóvivő erről azután beszélt, hogy a Bors Online arról írt, a Hadházy család 30 millió forintot dobhatott ki a földprogramon. A lap szerint az LMP társelnökének édesanyja három, összesen több mint 300 millió forint értékű földre szeretett volna licitálni 2015 végén. Ahhoz, hogy az árverésen részt vehessen, be kellett fizetnie az ár 10 százalékát, vagyis több mint 30 millió forintot. Hadházy Ákos édesanyja ezután még az árverés előtt meggondolta magát, a cikk szerint így elbukhatta az előleget.

Hadházy tagadta a híreket

Hadházy Ákos az M1 kérdésére válaszolva tagadta, hogy családja bármilyen földre licitált volna. Szerinte ez az ügy is azért került elő, mert le akarják járatni. Az LMP társelnöke ugyanakkor azt nem cáfolta, hogy édesanyja valóban tervezte, hogy részt vesz az árverésen. Azt mondta, a több mint 30 millió forint előleget is visszakapták.

A Bors Online cikke szerint viszont a kormányrendelet úgy szól, hogy a pályázó akkor sem kapja vissza az előleget, ha még a vásárlás előtt, vagyis az ajánlattétel ideje alatt vonja vissza az árverésen való részvételi szándékát. A Fidesz ezért a Nemzeti Földalap közreműködését kéri, hogy kiderüljön az igazság Hadházy Ákos földvásárlási ügyével kapcsolatban.

Nem ez az egyetlen zavaros ügye Hadházynak

Nem ez az egyetlen zavaros ügye Hadhzy Ákosnak és családjának. Korábban több hírportál is megírta, hogy az LMP társelnökének édesapja megyei agrárkamarai elnökként segíthetett egy német-magyar szőlősgazdának több állami föld megszerzésében. Az LMP társelnöke akkor azt mondta, szerinte családtagjai nem vettek részt földmutyiban.

Hobbija miatt is magyarázkodnia kellett

Hobbija, a magánrepülőgép-vezetés miatt többször is magyarázkodnia kellett Hadházy Ákosnak. Az Origo szerint a repülési naplók alapján az LMP-s politikus eddig 350 órát töltött a levegőben. Azt írják, ez nagyjából 20 millió forintba kerülhetett. A vagyonnyilatkozata alapján azonban ezt nem tudná kifizetni.

A politikus erre úgy reagált, le akarják járatni. A Fidesz viszont vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a napokban Hadházy Ákossal szemben.