Morvai szerint az „egyesült ellenzék” igenis beengedi a migránsokat, ha hatalomra kerül

 

Minden ellenkező ígérettel szemben az „egyesült ellenzék”, vagyis a most alakuló „horror koalíció” igenis be fogja engedni a bevándorlókat, azaz engedni fog az európai uniós és nemzetközi nyomásnak a tömeges migráció ügyében – hangsúlyozta Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő hétfői elemzésében.

Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő legújabb, hétfői videó-sajtóközleményében beszámolt arról, hogy a strasbourgi márciusi európai parlamenti plenáris ülésen nemrég elfogadták a 2019-es uniós költségvetés öt fő prioritását, amelyek közül legfontosabbként a migrációt emelték ki.

„Az európai adófizetők pénzének jelentős részét egyre inkább arra kívánják költeni, hogy a tömeges migrációt, a migránsok integrációját, lakhatását, étkeztetését, oktatását finanszírozzák” – fogalmazott a független képviselő, aki elmondta, hogy ő maga nemmel szavazott a költségvetésre. Kiemelte: ahogy azt a készülő uniós költségvetés vitája, illetve szinte minden vita, minden jelentés az Európai Parlamentben bizonyítja, a fókuszban a tömeges migráció, a „bevándoroltatás” áll.

„Egyesült ellenzék”: vissza az EU-ba

Morvai Krisztina szerint az ellenzék „egymást mintegy túllicitálva” az európai értékekre, az európai normákra, Magyarország EU-ba való visszavezetésére hivatkozik. Ennek nem szabad bedőlni – figyelmeztetett.

Akármit is ígérget az „egyesült ellenzék” azzal kapcsolatban, hogy ha kormányra kerülnek, nem fogják a kerítést lebontani és nem engednek be bevándorlókat, „pontosan látjuk a régebbi nyilatkozataikból is, hogy soha nem gondolták így” – szögezte le Morvai Krisztina, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az EP-ülésteremben pártfrakciók, pártszövetségek ülnek, amelyeken belül például a magyar szocialisták a szocialista frakcióhoz, az LMP pedig a zöldekhez tartozik – és ezek a frakciók mind erőteljesen migrációpártiak. „Nem fogják tehát megengedni a magyarországi pártjaiknak, hogy ha kormányra kerülnek, akkor szembemenjenek az ő politikájukkal” – emelte ki az EP-képviselő.

Morvai Krisztina úgy fogalmazott, hogy amely ellenzéki párt vagy annak képviselője azt hangsúlyozza, hogy visszavezetné Magyarországot az EU-ba, „az semmi mást nem ígér”, mint azt, hogy ha kormányra kerülnek, tömegesen be fogják engedni a migránsokat, hiszen „ezt várja el tőlük Európa”.

„Figyeljük, hogy mit ígérnek” az ellenzéki erők

A képviselő a hódmezővásárhelyi példát említve elmondta, hogy az a tendencia várható a küszöbön álló választáson, hogy az egyik oldalon egy kormánypárti, a másikon egy „egyesült ellenzéki” jelölt áll majd.

„Figyeljük, hogy mit ígérnek, mit mondanak, mert azt gondolom, hogy azok a régi jobbikos erők, amelyek a könnygázfelhőben erősödtek meg 2002 és 2010 között és különösen 2006-ban, semmilyen körülmények között nem egyezkedhetnek szemkilövetés- vagy migránspárti erőkkel” – hangsúlyozta videó-sajtótájékoztatójában Morvai Krisztina.