Molnár: Teljesíthetetlen feltételeket szabtak az ellenzéki együttműködéshez

 

Az MSZP elnöke álláspontja átgondolására kéri az LMP-t és hétfőn az MTI-nek azt mondta, ezeken a mindenkinek feltételeket szabó tárgyalásokon „nem nagyon” kívánnak részt venni, nyitottak ugyan, de bizonyos határokat nem tudnak átlépni.

Az ellenzéki politikus azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy az MSZP-Párbeszéd 58 egyéni országgyűlési képviselőjelöltje megbeszélést tartott Budapesten. Molnár Gyula értékelése szerint az elmúlt napok politikai egyeztetései elkeserítőek, nagyon színvonaltalanok és a magyar emberek szempontjából sértőek is. Azt kérte, az LMP gondolja át álláspontját, miszerint csak a teljes körű együttműködés jelenthet megoldást. Úgy folytatta: megvárják az LMP keddi elnökségi ülését, de az egyeztetéseket nagyon hosszan nem kívánják húzni.

Az MSZP elnöke szerint az LMP is beszállt a Simicska-Orbán-vitába. Molnár Gyula közölte, olyan vonat után nem futnak, amelyik nem akarja felvenni őket, és ha valaki úgy dönt, nem kíván egyeztetni, azt tudomásul veszik. A pártelnök ugyanakkor jelezte, nyitottak a demokratikus ellenzék felé, hiszen van 51 egyéni választókerület, amely nyerhető. Szerinte eddig csak az MSZP-Párbeszéd mutatott bizonyítékot arra, hogy kormányváltást akar: 46 helyen a Demokratikus Koalíció, két körzetben független jelöltek javára léptek vissza.

Molnár Gyula szólt arról is, tapasztalataik szerint miközben a Jobbik hangos az országos politikában, rendkívül visszafogott teljesítményt nyújt a helyi kampányokban. Semmi sem igazolja vissza, hogy a Jobbik lenne az, amely valódi változást hozna – mondta. Hozzátette: “a Jobbik csak és kizárólag a Fidesz tartalékaként építi fel magát és ez nem jelent változást Magyarországon”. Szerinte két szobatárs, Orbán Viktor és Simicska Lajos vitájában a politika többi szereplőjének nem kell részt vennie.

Úgy értékelt, a Fidesznek kizárólag a pénzgyűjtés és nem az emberek a fontosak. A pártelnök elmondta azt is, teljesen mindegy hány párt, kamupárt van a szavazólapon, az emberek bölcsek és el fogják tudni dönteni, helyben melyik jelölt lehet a Fidesz alternatívája. Közölte, a választásokig hátralévő időben azzal foglalkoznak, ami a fontos az országnak, az oktatással, az egészségüggyel, a nyugdíj kérdésével. Továbbra is hisznek abban, hogy a baloldali alternatíva képes a kormányváltásra – hangoztatta.