Békemenetről készült fotóra cserélte borítóképét a miniszterelnök

 

Orbán Viktor Facebook-oldalán minden idők eddigi legnagyobb részvételű Békemenetén készült kép lett a borítófotó. A március 15-ei Békemeneten 200 ezernél is többen tették meg a Bem tér és a Parlament közötti távot, a tömeg több mint két kilométeres sorban kígyózott.

Orbán Viktor az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján, március 15-én a Kossuth téren tartott beszédet, melyet minden idők legnagyobb részvételű Békemente előzött meg. A résztvevők Magyarország függetlensége mellett álltak ki, „A haza minden előtt” Kölcsey Ferenctől származó idézetet írták a menetet felvezető molinóra.

A több mint két kilométeres sorban kígyózó tömeg a Bem térről indult és a Parlamentig haladt, 200 ezernél is többen vettek részt rajta. A kormánypárt szerint soha nem voltak még ilyen sokan Békemeneten.


Békemenet a budapesti Bem József tértől

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója, a Békemenet egyik főszervezője az esemény után úgy nyilatkozott az M1-nek: a Békemenet megmutatta, hogy a választók többsége a kormány mellett áll.