Szita: „Nem félek tőled, Simicska Lajos!”

 

Simicska támad: Semjén és Kósa után Szita Károly következett.

Történt pedig, hogy 2018.január 1-től Kaposvár Megyei Jogú Város hatályba lépő, a törvény betűje szerinti, rendelete alapján a városban megkezdték az óriásplakát helyeket jelentő táblák leszerelését és elszállítását. Sokan örültek, hogy végre nem csúfítja tovább a városképet a rengeteg kereskedelmi plakát. 150 tábláról beszélünk. Ugyan többszöri felszólítás után, de végülis a Simicska-féle plakátcég, a Publimont Kft. leszerelte és elszállította a szóban forgó eszközöket.

Szita Károly. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A plakáthelyek birtokosa ugyanis végső soron Simicska Lajos volt. Az ő érdekeltségébe tartozó cég tartotta fenn és üzemeltette a jól fialó, az oligarchának szerény számítások szerint is évi száz millió forintot is meghaladó táblákat. Igen, Simicska, aki feltűnt már korábban Budapesten és más városokban is.

Simicska nyilván nem nézte tétlenül Szita rendeletalkotását és lépéseit, hiszen az ország egyik legrégebbi polgármesteréről van szó (Szitát hatszor választották meg polgármesternek, vagyis amikor közvetlen választás volt, akkor mindig), akinek döntéseire, városvezetői lépéseire sokan figyelnek, sokan tekintik példának a kaposvári történéseket.

Március 17-én reggel Simicska Lajos újságjában, a Magyar Nemzetben meg is jelent egy már évekkel ezelőtt boncolt, de tényszerűen soha be nem bizonyított ügy Szitával kapcsolatban, hogy ti. a rendszerváltoztatás előtt kilenc évig „tmb”, vagyis titkos megbizatású ügynök lett volna. Az ügyről először 2004-ben, vagyis 14 éve írt először az Index, az azóta szintén Simicska érdekeltségébe tartozó portál. (Azóta egyébként háromszor, 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben is nagy fölénnyel választották újra polgármesterré Szitát a kaposváriak.) Jellemző, hogy a választási kampányban az egykor szebb napokat látott Magyar Nemzet nem átall egy olyan forrásra hivatkozni, akit 2004-ben (szinte az első Szita-támadással egyidőben) a szocialista Lamperth Mónika tüntetett ki belügyminiszterként. Nyilván jó szolgálatot teljesített neki, hiszen Lamperth egykori legnagyobb ellenfelésről van szó Szita személyében, mivel a szocialista belügyminiszter is kaposvári volt.

Információink szerint érkeztek is mostanság üzenetek a kaposvári városházára, hogy „Jobb lesz, ha nem ugrál a Karcsi, mert különben csúnya dolgok történhetnek”, de Szita elég „régi motoros” ahhoz, hogy ne rezeljen be az ilyen zsarolásoktól. Évekkel korábban például egy közismerten baloldali helyi vállalkozó zsarolta be a helyi adó miatt azzal, hogy romákat költöztet a belvárosba, ám Szita akkor is visszaüzent: „Nem engedek semmilyen zsarolásnak”. Nyilván ez történhetett most is, legalább is Szita facebookos bejegyzése erre enged következtetni. A majd’ harminc éve a városát vezető Szita a Simicska támadás megjelentét követően két mondatot posztolt: „Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled, Simicska Lajos!”

(Írásunk megjelenése előtt nem sokkal a Jobbik egy közleménnyel már rá is csatlakozott a Simicska-vonalra.)