Hatan meghaltak, amikor összedőlt egy felüljáró Miamiban

 

Legalább hat halottja van a miami gyalogos felüljáró csütörtöki összeomlásának. Még keresik a túlélőket.

Még mindig több gépkocsi rekedt a romok alatt, a mentés péntekre virradóra egész éjjel folytatódott. Péntek délelőtti sajtótájékoztatóján Miami-Dade megye rendőrségének szóvivője azonban azt közölte: nincs esély életben maradt áldozatok megtalálására, s bár a keresés folytatódik, a mentés pénteken már jobbára a romok eltakarítására összpontosul.

A miami nemzetközi egyetem mellett 53 méteres magasságban épült, 862 tonnás gyalogos felüljáró egy nyolcsávos autóútra omlott le. Donald Trump elnök azonnal Twitter-üzenetet adott ki, amelyben „szívszorítónak” nevezte a katasztrófát, Rick Scott, Florida kormányzója és Marco Rubio floridai republikánus szenátor pedig egész éjjel a helyszínen volt. A kormányzó még éjjel bejelentette: széles körű vizsgálat indul a tragédia okainak felderítésére és a felelősök azonosítására.

A felüljárót a múlt szombaton adták át. Hat óra alatt épült fel, úgynevezett  „gyorsított hídépítési technikával”, hogy a forgalmat ne akadályozzák. A felüljáró egy részét az út mentén szerelték össze. A Miami Egyetem honlapján közzétett ismertetés szerint úgy tervezték, hogy ellenálljon az 5-ös erősségű hurrikánnak is.

A Fox televízió értesülései szerint az építkezést végző két floridai céggel korábban komoly problémák voltak: korábbi munkáiknál mérnöki hibákat találtak, és hiányosságaikért többször is hatósági büntetést kaptak. Sajtóinformációk szerint a több mint 14 millió dolláros költségvetéssel készült miami felüljáró építésénél nem szakképzett munkásokat alkalmaztak.

A Miami Herald című lap pénteki számában azt írta: az egyik cégre 2012-ben a virginiai Norfolkban 28 ezer dolláros büntetést szabtak ki, mert egy általa épített hídból 90 tonnás rész szakadt ki. Az AP amerikai hírügynökség megvizsgálta a vállalat elmúlt öt évének tevékenységét, és a hivatalos adatokból kiderült, hogy a céget 11 alkalommal büntették meg.