Jobbik: Jelentősen növelni kell a férőhelyek számát az idősotthonokban

 

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 30 ezer idős ember vár arra, hogy idősek otthonában kaphasson megfelelő ellátást, sokan pedig a várólista hosszát látva nem is jelentkeznek – mint mondta, a rendszerváltás óta minden évben több férőhely létesült, mint az elmúlt nyolc évben.

A politikus problémaként jelölte meg, hogy egyre többen költöznek el a munkahely hiánya miatt a falvakból, és elidősödik a társadalom. Jelenleg átlagosan 4-500 férőhely jön létre, a Jobbik első lépésként 2000-et szeretne létrehozni új otthonban vagy férőhelybővítéssel – fejtette ki, hozzátéve: ennek hatása már 2019-ben jelentkezne. Sneider Tamás jelezte azt is, hogy 2000 férőhely 1000 munkahelyet teremtene, így emiatt, illetve az egészséges környezet miatt kisebb vidéki településeken képzelik a bővítést.

Az alelnök számításai szerint a program évente 15 milliárd forint pluszkiadást jelentene. A szociális dolgozók béremelését is szükségesnek tartotta annak érdekében, hogy legyen megfelelő, szakképzett munkavállaló. Kitért arra is, külön foglalkozni kell a demenciával, s erre központokat kell létrehozni. A Jobbik 2022-re 40 milliárd forinttal növelné az idősek otthonainak működtetésére és a bérek növelésére szánt támogatást – összegzett.