Vona: A Jobbik megállítaná a korrupciót

 

A Jobbik megállítaná a korrupciót, rendbe tenné az egészségügyet és igazságos nyugdíjrendszert alakítana ki - mondta a párt elnöke kedden a békési piacon, ahol nagyjából száz ember előtt beszélt.

Vona Gábor kifejtette: pártja nem bontaná le a kerítést, ahogyan azt a kormánypártok óriásplakátokon hirdetik, hiszen ők már 2014-ben javasolták a felállítását. Sőt, önálló határőrséget is telepítenének mellé. Nem telepítenének – még kötvényekkel sem – migránsokat az országba, ugyanis az egy hitel valójában, “amit önöknek kell majd visszafizetni” – mondta. A Jobbik elnöke szerint Magyarország legsúlyosabb problémája nem a be-, hanem a kivándorlás, de ez “a kormányt nem is érdekli”.


Választás 2018 – A Jobbik utcafóruma Békésen

Vona Gábor szerint ahhoz, hogy öt éven belül ne omoljon össze a háziorvosi rendszer, 250-300 új háziorvosra lenne szükség évente, ezzel szemben 2016-ban 120-an tettek ilyen szakvizsgát. Az országban 303 üres háziorvosi körzet van, amely 400 ezer ember ellátásáért felelne. A nyugdíjrendszert úgy tennék igazságossá – folytatta a Jobbik elnöke -, hogy a kis- és közepes nyugdíjakat magasabb összeggel emelnék, és lehetővé tennék a férfiak számára is 40 évnyi munkaviszony után a nyugdíjba vonulás lehetőségét.

Arról is szólt, hogy kormányra kerülésük esetén véget vetnének a korrupciónak, új legfőbb ügyészt neveznének ki, román mintára korrupcióellenes ügyészséget hoznának létre, csatlakoznának az Európai Ügyészséghez, eltörölnék a mentelmi jogot és az elévülési időt, vagyonosodási vizsgálatot indítanának a képviselők ellen és feloldanák a titkosításokat. Mint mondta, a legújabb korrupciós botrány Kósa Lajos tárca nélküli miniszterhez kötődik, aki a hírek szerint “4,3 milliárd eurónyi pénzt kezelt egy titokzatos megbízó megbízásából”. Ha Békés megyében nettó 200 ezret keresnének az emberek havonta, akkor is 500 ezer évig kellene dolgozni ennyi pénzért – jelentette ki.

A politikus szerint ha az április 8-i választáson magas lesz a részvétel, akkor kormányváltás lesz.

Kisebb incidens volt a fórumon

A pártelnök beszéde kezdetén egy nő egy órát tett Vona Gábor elé, amely egy müezzin hangját utánozta, egy fiatal férfi pedig az iszlámhitéről próbálta faggatni. A fórumon részt vevő lakosok emellett a devizahitelesek megsegítéséről kérdezték a politikust.

 

Samu Tamás Gergő, a békési 2. számú választókerület jobbikos országgyűlési képviselőjelöltje szerint az elmúlt 28 évben a politika magára hagyta Békést, amely így a megyék között az utolsó helyek egyikén áll mind az elvándorlás, mind az utak állapotát, illetve a jövedelmeket tekintve. Kétszer, háromszor annyi pénz jutna az utakra, ha nem lenne korrupció – fogalmazott.
Megjegyezte, tíz év alatt 10 százalékkal csökkent a megye lakossága, miközben az egészségügyben “több száz napos várólisták vannak”. Vona Gábor kedden Mezőberénybe, Nagyszénásra és Orosházára is ellátogat.

Fidesz:

A nagyobbik kormánypárt közleményben reagált Vona Békésen elhangzott szavaira: mint írják, “az a Jobbik beszél, amit kilóra felvásárolt Simicska Lajos milliárdos, a Soros-paktumban a hatalomért és a pénzért pedig összeborul azokkal, akik bevándorlóországgá akarják tenni Magyarországot, le akarják bontani a kerítést, és végre akarják hajtani a kvótát”.

Úgy fogalmaznak, azt mindenki látja, hogy “a Jobbikra sem lehet számítani Magyarország védelmében, hiszen Gyurcsányékkal és a szocialistákkal együtt akadályozták meg a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítást is.” Végezetül kijelentik, ha április 8-án elhibázzák a magyar választók, akkor a gazdasági teljesítményt nem a magyar emberekre, családtámogatásokra, nyugdíjemelésre és fejlesztésekre, hanem a migránsokra kell majd költeni.