Nem nézik jó szemmel Vona új irányvonalát a korábbi támogatók

 

A Jobbik korábbi támogatói egyre kevésbé nézik jó szemmel, hogy Vona Gábor feladta a Jobbik eredeti irányvonalát, erről beszélt az M1-nek a volt jobbikos, Rubi Gergely. A csalódott szavazók a napokban többször is megjelentek a párt rendezvényein. Kedd reggel például egy békési lakossági fórumon kérték számon Vona Gábort korábbi iszlámmal kapcsolatos kijelentései miatt. Délután pedig az orosházi utcafórumát zavarta meg két ember fejkendőben, csadorra hasonlító öltözékben.

„Allah a legnagyobb” feliratú kisbusz hajtott át csütörtök este Makón. A kocsiban a Jobbik elnöke ült. Vona Gábor a Maros menti településen mutatta be a párt országgyűlési képviselőjelöltjét. Vélhetően ezalatt ragaszthatták az autójára a muzulmánok Istenét dicsőítő feliratot.

Az egykori jobbikos képviselő, Rubi Gergely az M1 Híradójának arról beszélt, hogy az akciót a párt korábbi szimpatizánsai szervezték. A volt támogatók szerinte egyre kevésbé nézik jó szemmel, ahogy Vona Gábor feladta a Jobbik eredeti irányvonalát és azt is furcsállják, hogy a Jobbik elnöke többször az iszlám mellett foglalt állást.

A csalódott szavazók a napokban többször is megjelentek a Jobbik rendezvényein. Kedden reggel Vona Gábor békési lakossági fórumát zavarták meg. A rendezvényen valaki ismét lejátszotta Vona Gábornak a muzulmán hívőket imára szólító müezzin hangját. Ezután az egyik résztvevő azt kiabálta a Jobbik elnökének, hogy ne felejtsen el Allahhoz imádkozni. Egy másik férfi a pártelnököt korábbi, iszlámmal kapcsolatos kijelentései miatt kérte számon.

Az orosházai fórumon pedig két muzulmán fejkendőbe öltözött ember jelent meg, ők egy „imaszőnyeg kapható” feliratú táblával tiltakoztak Vona Gábor ellen. A két férfit néhány perc után végül rendőrök vezették el.

A Jobbik székelyudvarhelyi fórumán javasolták azt Vona Gábornak, hogy inkább térjen vissza Törökországba, és ott kérje Allah támogatását.

Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg Vona Gáborról olyan videók, amelyeken az iszlámot dicsőítette. Februárban pedig a békési fórumhoz hasonlóan a muzulmán hívőket imára szólító müezzin hangjával nem tudott mit kezdeni.


Vissza akarják foglalni a pártot

Rubi Gergely szerint Vona Gábor ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásai miatt a Jobbik törzsszavazói tömegesen ábrándulnak ki pártból és már a tagság is elégedetlen. A volt politikus azt is mondta: addig fogják követni a Jobbik elnökét a lakossági fórumokon, amíg vissza nem foglalják tőle a pártot. Rubi Gergely azt is mondta: a tiltakozásokon követelni fogják Vona Gábortól, hogy adja vissza a mandátumát, és távozzon a közéletből.