Soroshoz köthető személyek is vannak Karácsony árnyékkormányában

 

Számos olyan tagja van Karácsony Gergely árnyékkormányának, aki kötődik a Soros György-féle szervezetekhez – erről beszélt több elemző azok után, hogy az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nyilvánosságra hozta a névsort. Az egészségügyi miniszteri posztot az a Komáromi Zoltán kapná, aki a Gyurcsány-kormány idején, háziorvosként az egyik legismertebb támogatója volt a kötelező vizitdíjnak.

„Olyan embereket fogok bemutatni, akik a közigazgatásban, a saját szakmájukban vagy a civil szervezeti világban dolgozva pontosan tudják, hogy mit kéne azon az adott területen megváltoztatni” – mondta Karácsony Gergely. Pártoktól való függetlenség, világos értékrend, és szakértelem – így határozta meg Karácsony Gergely azokat a szempontokat, amelyek alapján kiválasztotta árnyékkormányának tagjait.

Budapest, 2018. március 11. Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt az MSZP-Párbeszéd árnyékkormánya tagjainak bemutatóján a fővárosi Loffice Cloud rendezvényterében 2018. március 11-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt az MSZP-Párbeszéd árnyékkormánya tagjainak bemutatóján 2018. március 11-én (MTI-fotó: Balogh Zoltán)

 

Komáromi Zoltán, Karácsony Gergely elképzelései szerint, egészségügyi miniszter lenne. Komáromi egyébként a szocialista kormányzás idején bevezetett vízit díj egyik legnagyobb támogatója volt. Többször hangoztatta, hogy a vizitdíj kizárólag a pénzről szól.

2018. januárig az Együtt szakpolitikusa volt, méghozzá azé a párté, amelynek egyik háttérintézményét, a Haza és Haladás Egyesületet Soros György is támogatta.

Az oktatási minisztériumot Karácsony Gergely Daróczi Gábornak szánná. Daróczi Gábor korábban programvezetője volt a Magyar Soros Alapítványnak, később pedig a Soros György támogatását élvező Romaversitas Alapítványt vezette.

Az árnyékkormány tagja Hegyesiné Orsós Éva, aki szintén az egyik Soros alapítvány vezetőségében dolgozott. A bevándorláspárti Mellár Tamás is a kormány tagja lenne, aki korábban kiállt a kötelező betelepítési kvóták mellett. Szerinte „Európának meg kell tanulni együtt élni a migránsokkal és hasznot húzni a bevándorlásból”.

Az M1 feltette a kérdést az MPSZ-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének, hogy egyet ért-e Mellár Tamás kijelentésével. Erre Karácsony Gergely azt válaszolta: „Mellár Tamás kiváló pénzügyminiszter lesz, és a bevándorlás politikáját másra fogom bízni”.

Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Andor László közgazdász, volt EU-biztos, Mellár Tamás közgazdász, Hegyesiné Orsós Éva, Daróczi Gábor és Komáromi Zoltán (b-j) az MSZP-Párbeszéd árnyékkormánya tagjainak bemutatóján a fővárosi Loffice Cloud rendezvényterében 2018. március 11-én. Komáromi Zoltánt az egészségügyi, Daróczi Gábort az oktatási, Hegyesiné Orsós Évát a szociális, Mellár Tamást a pénzügyi, Andor Lászlót a foglalkoztatásügyi, Ámon Adát a környezetügyi, Wittinghof Tamást pedig az önkormányzati ügyekért felelős tárca miniszter-várományosaként mutatták be.MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Andor László közgazdász, volt EU-biztos, Mellár Tamás közgazdász, Hegyesiné Orsós Éva, Daróczi Gábor és Komáromi Zoltán (b-j) az MSZP-Párbeszéd árnyékkormánya tagjainak bemutatóján (MTI-fotó: Balogh Zoltán)

Az árnyékkabinet tagja még a Mellár Tamással hasonló nézeteket valló, szintén kvótapárti Andor László, valamint Wittinghof Tamás is, aki Budaörs polgármestereként korábban szintén kiállt a kvóták és Soros György szervezetei mellett.

Karácsony Gergely Ámon Adának is adna minisztériumot. Ő annak az Energiaklubnak az elnöke, amelyiket mintegy 40 millió forinttal támogattak a Soros alapítványok.

Az M1-nek nyilatkozó politológus szerint, mivel Karácsony Gergely árnyékkormányának tagjai nem párttagok, ezért döntéseiknél a párt vagy az ország érdek nem feltétlen lenne szempont.

Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa az M1-en azt mondta: „sokkal inkább tudnának olyan lépéseket megtenni, például bevándorlás politikai kérdésben, ami a társadalmi elvárással ellentétes és ebből kifolyólag Karácsony Gergelynek ez is lehet a célja. Ugye ő korábban többször beszélt arról, hogy lebontaná a déli határkerítést, bevándorlás politikában sokkal inkább egy elfogadó álláspontot képvisel” – fogalmazott a szakértő.

Az M1-nek nyilatkozó ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint pedig ez a névsor kizárólag arra alkalmas, hogy Karácsony Gergely gesztusokat tegyen, ezáltal pedig szövetségeseket és pénzt szerezzen.