„Allahu Akbar” feliratú autóval hajtott el makói fórumáról Vona Gábor

 

Az müezzin hangja, valamint a szóbeli bírálatok után ezúttal egy „Allahu Akbar” feliratú matricával üzentek Vona Gábornak – vélhetően az iszlámmal kapcsolatos korábbi nyilatkozatai miatt. Vona Gábor a párt országgyűlési képviselőjelöltjét mutatta be Makón, a rendezvény alatt kerülhetett a Jobbik elnökének kocsijára a felirat, és így ment el a helyszínről. Az „Allahu Akbar” azt jelenti, hogy „Allah a legnagyobb, Allah a leghatalmasabb” – hangzott el az M1 Híradójában.

Vona Gábor a Maros menti településen mutatta be a párt országgyűlési képviselőjelöltjét. Ez alatt ragaszthatták az autójára a muzulmánok Istenét dicsőítő feliratot.

A jelöltet bemutató fórum után készült felvételeken jól látszik, ahogyan a Jobbik elnöke az autójához sétál, elmegy az „Allahu Akhbar” felirat mellett, egy pillanatra odanéz, majd minden különösebb reakció nélkül beszáll a kocsiba, ami elhajt.


Februárban a müezzin hangjával nem tudott mit kezdeni Vona Gábor. A Jobbik elnöke hosszú másodpercekre ledermedt, amikor sajtótájékoztatójának kellős közepén felvételről megszólalt a müezzin, vagyis az iszlám mecsetek alkalmazottjának a hangja, aki imára szólítja a muzulmán hívőket.

Múlthéten pedig a Jobbik székelyudvarhelyi fórumán javasolták azt Vona Gábornak, hogy inkább térjen vissza Törökországba és ott kérje Allah támogatását.

Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg Vona Gáborról olyan videók, amelyeken az iszlámot dicsőítette. Egy törökországi előadásán például azt mondta, hogy „Attila unokái vagyunk, akik senkitől nem félnek, csakis Allahtól”. Máskor pedig fénysugárként méltatta az iszlámot, amely szerinte az emberiség utolsó reménye.