Csak migránspárti jelölteket hagynának a ringben Sorosék?

 

Soros-féle kvótapaktumként emlegetik az Origo.hu szerint azt a két hete megszületett megállapodást, amelynek mentén kiválogatták a migránspárti politikát elfogadó ellenzéki képviselőjelölteket. A portál úgy tudja, hogy a legutolsó pillanatokban bejelentett visszaléptetésekkel őket próbálnák mandátumhoz juttatni 66 egyéni körzetben.

Soros hálózatának tagjai, illetve egyes ellenzéki politikusok az elmúlt hetekben felmérték a választási erőviszonyokat, pontos számításokat végeztek, hány körzetben és hogyan lehetne minden pártból kiválogatni a legesélyesebb migránspárti jelölteket.

A kiszivárgott részletek szerint legalább 66 egyéni körzetben terveznek olyan utolsó pillanatra időzített visszalépést, amely után csak egyetlen, a legerősebbnek gondolt ellenzéki, Soros-párti jelölt állna szemben a kormánypártok jelöltjével, és ezzel – ahogy az Origo.hu írja, optimista becsléseik szerint – a listán megszerezhető 40-43 szavazattal matematikailag lehetne esélyük a migránspárti politikai fordulatra. A kiszivárgott Soros-paktummal ugyanis a végső cél – írja a portál – a kötelező betelepítési kvóta megszavazása még a nyáron, amihez kell a parlamenti többség.

A feltétel: elkötelezettség a határok megnyitására

A kvótapaktum – amelynek kidolgozásában az Origo.hu szerint Soros György stratégaként személyesen is részt vett, és nem riad vissza újabb nagymértékű anyagi áldozattól sem – a részletekbe menően rögzíti, hogy a már kinyomtatott szavazólapokon ekkor már csak fekete filctollal lehet majd áthúzni a visszalépők nevét (a törvény a szavazás megkezdéséig erre még lehetőséget ad). A feltételek szerint bármely pártból kizárólag olyan ellenzéki képviselő javára történhet visszalépés, aki garanciákat adva elkötelezi magát a határok megnyitása, a Soros-párti migrációs politika mellett.

A terv része az Origo.hu információi szerint az is, hogy a Soros által finanszírozott médiumok országos kampány keretében terjesztik majd az általuk egyedül esélyesnek tartott jelöltek listáját, vagyis azok nevét, akik vállalták a kvótapaktumban való részvételt.

Áttörés fél év alatt, bármi áron

A paktum szerint ha sikerülne megtörni az Orbán-kormány ellenállását, akkor június 30-ig az Európai Unióban akadály nélkül meg lehetne szavaztatni az új kvótaszabályokat, hogy néhány hónap leforgása alatt megkezdődhessen a migránsok áttelepítése az ez ellen küzdő közép-európai államokba.

A belga miniszterelnök nemrégiben egy interjúban ugyanezt hangsúlyozta, amikor úgy fogalmazott: kvótaügyben bármi áron meg kívánják törni a még ellenálló politikai erőket, mindenekelőtt Magyarországot. Még a bolgár elnökség idején, tehát az első fél év végéig el akarják fogadni azt a már megfogalmazott új kvótaszabályt, amely egy szoftverként működő számítási rendszer segítségével rendszeresen szétterítené a felgyülemlett migránstömeget.

Ez Magyarország számára évi tízezer migránst jelentene, akiknek jogukban áll majd a családegyesítés kérvényezése is, vagyis számuk pillanatok alatt a többszörösére nőhet.

Az MSZP–Párbeszéd a választás után válaszol arra, hogy befogadnának-e menekülteket

Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó. Arra az újságírói kérdésre, hogy kormányra kerülve az MSZP–Párbeszéd befogadna-e menekülteket, azt válaszolta: április 9-e után válaszol erre a kérdésre.

Orbánék Soros útjában állnak?

A fenti terv útjában áll a kvóta ellen határozottan kiálló Orbán-kormány, ezért lehet fontos Sorosék számára a magyar politikai térkép átrendezése.

Az Origo.hu azt írja, hogy a kvótapaktum szervezésében, a migránspárti képviselők kiválogatásában fontos szerep juthat a Gulyás Márton vezette Közös Ország Mozgalomnak.