MSZP-Párbeszéd: fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot"

 

Az MSZP-Párbeszéd szerint fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot", ezért a többi között sávos hatósági földgázárat kell bevezetni, amely a két ellenzéki párt javaslata szerint elsősorban a kisfogyasztókat segítené.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón javaslataik között említette, hogy az átlagfogyasztásig 30 százalékkal csökkentenék a gáz, 10-10 százalékkal pedig az áram és a távhő árát. Jelképes áron biztosítanák a mindennapi életvitelhez szükséges ivóvizet, vezetékes energiát, a kikapcsolt fogyasztókat ingyenesen kapcsolnák vissza, energiahatékonysági programot indítanának és növelnék a szociális tűzifaprogram támogatását – ismertette.

A politikus úgy értékelt, hogy Magyarországon rezsiválság van, amelyet meg kell szüntetni.

A javasolt intézkedéseket azonnal meg kellene tennie a kormánynak. Ha a kormány nem lép, akkor az egy újabb nagyon nyomós indok minden változást akaró polgárnak, hogy április 8-án a változás szövetségét támogassa – hangoztatta.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy 2013. január 1-je óta a Fidesz 70 ezer forintot húzott ki a magyar családok zsebéből azzal, hogy drágábban adta a földgázt, mint amennyiért a magyar földgázkereskedő megvásárolta.

Számításaik szerint a jövő héten várható extrém hideg miatt a mostani gázárakkal a Fidesz kétezer forintot vesz ki a magyar emberek zsebéből.

Kitért arra is, hogy 2010 óta 167 ezer háztartást kapcsoltak ki a gáz-, és csaknem 20 ezret az áramszolgáltatásból. 2010 óta 33 százalékkal nőtt a tűzifa, 43 százalékkal a brikett ára – mondta.

Hozzátette: a Magyar Szociális Fórum adatai szerint ezen a télen eddig már 149 ember fagyott meg az országban, 70 ember a saját fűtetlen lakásában.

Budapest, 2017. december 22. Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke (b), Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltje (k) és Molnár Gyula, az MSZP elnöke (j) a Békét, biztonságot és egy boldogabb Magyarországot 2018-ra! című sajtótájékoztatón a budapesti Vörösmarty téren 2017. december 22-én. MTI Fotó: Mónus Márton

Budapest, 2017. december 22.
Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke (b), Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltje (k) és Molnár Gyula, az MSZP elnöke (j) a Békét, biztonságot és egy boldogabb Magyarországot 2018-ra! című sajtótájékoztatón a budapesti Vörösmarty téren 2017. december 22-én.
MTI Fotó: Mónus Márton

Az MSZP frakcióvezetője kérdésekre részletezte javaslataikat. Elmondta, hogy minden fogyasztási kategóriában 30 százalékkal csökkenne a gázár, a Fidesz módszerével ellenben a nagyfogyasztók takarítják meg a legtöbbet.

A jelképes árú szolgáltatásról közölte, mivel a piaci viszonyok megengedik, a 30 százalékos árcsökkentés után az alapszolgáltatásnak nem lenne díja. A kiosztott sajtóanyag szerint az alapszolgáltatás 1 köbméter vizet, 15 köbméter földgázt és 30 kilowattóra áramot jelentene fejenként havonta.

Tóth Bertalan azt mondta, ez a költségvetésnek nem kerülne semmibe, mert állami tulajdonban van a földgázkereskedő és a nemzeti közműszolgáltató. A cégeknek annyiba kerülne az árcsökkentést, amennyit most a földgázkereskedő megtakarít az olcsó árakon; 2016-ban ez 50 milliárd forint volt – részletezte.

Kérdésre a frakcióvezető összevetette javaslataikat a Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezésével, amely szerint ingyenessé kell tenni a minimális gáz-, víz- és áramfogyasztást. Tóth Bertalan úgy értékelt, a DK kezdeményezése jó, de nem elég, mert a DK háztartásonként adna kedvezményt, az MSZP viszont személyenként. Felhívta a figyelmet, hogy ezen kívül az MSZP-nek több javaslata is van ezen közszolgáltatásokkal kapcsolatban. Szerinte a szocialisták javaslata fenntarthatóbb és sokkal igazságosabb.

A Fidesz általában úgy reagál – vetették fel -, hogy a szocialisták korábban többször is emelték a gáz árát. Tóth Bertalan erre azt mondta, korábban a világpiacon emelkedett az energiahordozók ára, ezért Magyarországon is nőtt az ár. A Fidesz 2010-től 2012-ig emelte a gáz árát, majd azt követően kezdte csökkenteni – mondta. Szerinte a Fidesz sem tett mást, mint az előző kormányok: a beszerzési árnak megfelelően növelte a gáz árát, majd elkezdte csökkenteni, miután mérséklődött a világpiaci ár, csak a Fidesz ezt becsomagolta egy „rezsicsökkentéses csomagolópapírba”.

A Czeglédy Csaba országgyűlési képviselőjelöltségével kapcsolatos kérdésre a szocialista politikus azt mondta, Czeglédy Csaba már korábban felfüggesztette párttagságát. A pártalapszabály szerint azonban ha egy párttag az MSZP jelöltjével szemben indul, annak automatikusan megszűnik a párttagsága; ennek megállapítása a helyi szervezet feladata – részletezte.

Arra a kérdésre, hogyan értékelik, hogy csak Magyarország nem vesz részt Emmanuel Macron francia elnök európai konzultációjában, Karácsony Gergely úgy válaszolt: Magyarországnak egyfajta szájhős kormánya van, a nemzeti érdekekre hivatkozik folyamatosan, de a nemzeti érdekeket rombolja, amikor kimarad minden uniós reformgondolkodásból. Az MSZP-Párbeszéd elkötelezett az ország uniós tagsága mellett, amelynek valódi tagságnak kell lennie: nemcsak arról kell szólnia, hogy elfogadjuk a pénzt, hanem hogy közösen építjük a közösséget – mondta.

Magyarország egységes, erős EU-ban érdekelt, de a magyar kormány politikája a kétsebességes Európát fogja kiprovokálni – közölte.