Elfogadta a választási bizottság Czeglédy Csaba jelölését

 

Független jelöltként nyilvántartásba vette a több mint hatmilliárd forintos költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő, az országgyűlési választásokon indulni kívánó Czeglédy Csabát a Vas megye 1-es számú, szombathelyi székhelyű választókerületének választási bizottsága pénteken.

A testület pénteken délelőtt 11 órától ülésezett, majd délben tette közzé Szombathely hivatalos honlapján az nyilvántartásba vett jelöltek nevét, fényképét, valamint a jelölőszervezeteket. A tájékoztatás szerint Vas megye 1-es számú választókerületében Hende Csaba (Fidesz-KDNP), Nemény András (MSZP-Párbeszéd), Szakály Gábor (Hajrá Magyarország!), és Szeidel Petra (Összefogás Párt) is szerepel a nyilvántartásban.

Hollósy Tamás a helyi választási bizottság elnöke elmondta: noha a honlapon még nem szerepelt, az ülésen nyilvántartásba vették Balassa Péter (Jobbik Magyarországért Mozgalom) jelöltjét is.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája legutóbb december 13-án hosszabbította meg három hónappal Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását.

Hozzáfűzte: Czeglédy Csabára a szükséges ötszáznál több ajánlás érkezett, ezekből 563-at számoltak össze 529 volt elfogadható, miután pedig elegendő volt az ajánlás, a többit már nem vizsgálták. Hollósy Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a nyilvántartásba vételről szóló határozatok egyelőre nem jogerősek, azt bármely a kerületben élő választópolgár megfellebbezheti.

Szavai szerint az, hogy Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásban van, nem zárta ki, a törvényes feltételeket teljesítve jelöltté váljon. Az Országgyűlésről szóló törvény alapján a jogerősen nyilvántartásba vett jelölteteket a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg azzal az eltéréssel, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséről a Nemzeti Választási Bizottság határoz.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott.

A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Szanyi szerint Czeglédy helyes döntést hozott

A szocialista Szanyi Tibor szerint Czeglédy Csaba helyes döntést hozott. Sőt, arra is utalt, hogyha kell, akkor akár az MSZP szombathelyi jelöltjét is visszaléptetik a költségvetési csalással gyanúsított politikus javára.

 

Úgy fogalmazott, hogyha Czeglédy Csaba kiszabadul, akkor utána nyilván különböző politikai erők is fognak vele tárgyalni, ezért ez még nem tekinthető lezárt dolognak. Szanyi Tibor azt is mondta, ha rajta múlna, ő beállna Czeglédy mögé.

Ha a magyar szocialista párt támogatott jelöltjével szemben valaki elindul, aki párttag- vagy pártagként őt támogatja, nem etikai bizottság elé kerül, hanem automatikusan kizárjuk a pártból – ezt már az MSZP sajtófőnöke, Nyakó István jegyezte meg, aki Szanyi Tibor kijelentésére reagált. Hozzátette, Szanyi Tibor minden bizonnyal csak túlzásba esett, az MSZP-nek saját jelöltje van, és nem léptetnek vissza senkit.

Czeglédy Csabától azonban most sem határolódtak el a szocialisták. Hasonlóan Gyurcsány Ferenchez, aki pénteken mindössze annyit mondott: Czeglédy Csabának joga van indulni a választáson.

Fidesz: Gátlástalanul visszaél a joggal Czeglédy 

A Fidesz szerint gátlástalanul visszaél a joggal az MSZP és a DK politikusa, Czeglédy Csaba, aki a 6 milliárdos áfacsalás miatti előzetes letartóztatásból úgy akar szabadulni, hogy jelölteti magát a választáson.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte pénteken az MTI-vel, hogy a helyi választási bizottság független jelöltként nyilvántartásba vette Czeglédy Csabát.

A Fidesz közleményében felháborítónak nevezte az ügyet, szerintük ugyanis a politikus “gátlástalanul visszaél” a joggal, mert csak azért jelölteti magát, mert a mentelmi jog által akar kiszabadulni az előzetesből, “így akarja megúszni a börtönt, sőt minden bizonnyal el akar szökni” – olvasható a Fidesz közleményében.

Hozzátették: Czeglédy Csaba áfacsalási ügye “Gyurcsány és az egész baloldal korrupciós ügye”, az általa “elnyelt” milliárdok a Demokratikus Koalícióhoz és az MSZP-hez vándorolhattak, a képviselőért ezért Gyurcsány Ferenc pártelnök és a szocialisták a felelősek, de falaznak, mert így akarják megúszni az ügyet – fogalmazott a kormánypárt.