Újabb zsidóellenes kirohanás egy jobbikostól

 

„Rohadtul unalmas azt hallgatni, hogy a zsidókon kívül mindenki bűnös nép” – ezt írta a Jobbik alelnöke közösségi oldalán. Bejegyzéséhez azt a fotót csatolta, amin Lengyelország izraeli nagykövetsége látható a lengyeleket becsmérlő falfirkákkal. Nemcsak Toroczkai László az a jobbikos politikus, akivel kapcsolatban előkerültek korábbi, a zsidósággal kapcsolatos megnyilvánulások. A hazai zsidóság vezetője a Magyar Hírlapnak arról beszélt, szerinte hiába hirdet néppártosodási fordulatot egy olyan párt, amelynek egész léte a cigány- és zsidógyűlöletben fogant – hangzott el az M1 Híradójában.

„Nagyon helyes, hogy Magyarország kiáll Lengyelország mellett Brüsszellel szemben, de Izraellel is ki kellene” – ezt írta közösségi oldalán a Jobbik alelnöke. Toroczkai László bejegyzéséhez egy fotót is csatolt.

Ezen Lengyelország izraeli nagykövetsége látható lengyeleket gyalázó falfirkákkal. A jobbikos politikus bejegyzésében úgy fogalmaz: „rohadtul unalmas már azt hallgatni, hogy a zsidókon kívül mindenki bűnös nép”. Hozzáteszi, „most látszik, hogy mekkora hiba a visegrádi négyeket betolni Izrael alá”.

Az M1 stábja szerette volna megtudni a Jobbik másik alelnökétől, hogyan kommentálja párttársa Izraellel kapcsolatos kijelentéseit, illetve, hogy egyetért-e Toroczkai Lászlóval, Z. Kárpát Dániel azonban érdemben nem válaszolt.

Nem ez az első alkalom, hogy Toroczkai László a zsidóssággal kapcsolatos véleményének hangot ad. Hozzá hasonlóan Zagyva György Gyuláról is előkerült korábbi antiszemita tartalmú hangfelvétel.

Apáti István jobbikos képviselő egy 2011-es rádióműsorban beszélt arról, hogy szerinte Magyarország a zsidók prédájává vált.

Az elmúlt években számtalan antiszemita megnyilvánulása volt a Jobbik politikusainak és szimpatizánsainak. Szegedi Csanád, a párt korábbi alelnöke például azt vallotta, hogy zsidó származása miatt kellett távoznia a pártból.

Kulcsár Gergely a Jobbik országgyűlési képviselője korábban beleköpött a Duna-parti, holokausztáldozatoknak emléket állító vascipők egyikébe. 

Gyöngyösi Márton 2012-ben az Országgyűlés plénuma előtt sürgette a zsidó származású kormánytagok nemzetbiztonsági kockázatának vizsgálatát.

„Egy párt, amelynek egész léte a cigány- és a zsidógyűlöletben fogant, hiába hirdet néppártosodási fordulatot, ha ezzel nem jár együtt a korábbi rasszista aktivitáshoz mérhető cselekvő pozitív fordulat” – erről már az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője beszélt a Magyar Hírlapnak. Köves Slomó az interjúban azt mondta: szerinte a Jobbik nem vonta vissza a botrányos kijelentéseit, az érintettek nem lettek felelősségre vonva, és a beismerés sem történt meg.