Szijjártó: A migráció rossz, veszélyes és megállítható

 

Magyarország álláspontja a bevándorlással kapcsolatban sziklaszilárd: a migrációt rossz, veszélyes és megállítható folyamatnak tartjuk, nemet mondunk a bevándorlásra és a betelepítési kvótára – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.

Szijjártó Péter a Financial Times brit üzleti napilap szerdai internetes cikkére reagált, amely szerint Németország az Európai Unió strukturális támogatását a bevándorlók számára nyújtott segítség mértékéhez kötné.

A miniszter kifejtette: régóta folyik a vita az Európai Unióban, hogy lehet-e politikai feltételeket kapcsolni az uniós szerződések alapján járó összegek folyósításához. Több tagállam – így Magyarország is – a világossá tette, hogy „ebben a kérdésben semmilyen politikai feltételt, zsarolást nem fogad el, ugyanis az európai források útja nem egyirányú utca”. Magyarország megnyitotta piacait az Európai Unió előtt. Magyarországon számos német, francia, olasz, brit, spanyol, holland vállalat aratott óriási sikereket, számos német, francia, olasz, holland és egyéb vállalat tett szert óriási profitra, és vitte azt ki Magyarországról – hangsúlyozta.

Magyar rendőrök figyelik a vajdasági oldalon tartózkodó migránsokat a magyar-szerb határon felállított ideiglenes határzárnál, Mórahalom térségében 2016. február 22-én. A hétvégén 501 határsértőt fogtak el a rendőrök. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Képünk illusztráció
(MTI-fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

Az uniós források nem egy nagylelkű felajánlást jelentenek a nyugat-európai országok részéről, semmilyen politikai feltételt nem támaszthatnak, hiszen nem ajándékról van szó, ez egy szerződés alapján Magyarországnak járó összeg – mondta Szijjártó Péter.

A német európai uniós biztos által is elismert számítás alapján a Közép-Európába érkező kohéziós alapok több mint 70 százaléka nyugat-európai cégekhez kerül. Michael Roth, a német külügyminisztérium államtitkára néhány nappal ezelőtt közölte: nem szereti azt a kifejezést, hogy Németország nettó befizető, mert szerinte Németország az Európai Unió nettó nyertese – idézte fel Szijjártó Péter.